Az antibiotikumok túlzott használatára és az ennek következtében kialakuló antimikrobiális rezisztenciára hívják fel a figyelmet a szakemberek november 18–24. között szerte a világon.
Meg tudnak-e felelni az egészségügyi rendszerek a jövő egészségügyi kihívásainak? A fenntarthatósági index arról ad képet, hogy ezek ma hogyan működnek, és felveti a kérdést: hogyan biztosítható, hogy a betegek a jövőben megkaphassák a szükséges ellátást?
A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.
Növeli a halálozási kockázatot, ha egy szív- és érrendszeri betegségben, vesebetegségben vagy rosszindulatú daganatos megbetegedésben küszködő lakost betegít meg a SARS-CoV-2 vírus.
Gyermekek százai halnak bele évente Romániában a tüdőgyulladásba, ami világszerte még mindig egyike a vezető halálokoknak. Csütörtökön volt a tüdőgyulladás elleni küzdelem világnapja, melynek célja a lakosság figyelmének felkeltése az elővigyázatosságra.
Még mindig vannak olyan esetek, amikor az onkológiai terápia folytatása érdekében kenőpénzt várnak el az egészségügyiek — számoltak be róla páciensek egy országos konferencián.
November folyamán ingyenes röntgenvizsgálatok elvégeztetésére is lehetőség van a Korall Klinikán, Szatmárnémetiben és Nagykárolyban egyaránt, amíg az egészségbiztosító pénztár által biztosított keret tart — hívja fel a figyelmet a népszerű egészségügyi intézmény.
Rohamosan terjed a koronavírus a megyében, a családorvosokat tucatjával keresik fel. A lakosság masszív tesztelésére és karanténra lenne szükség — véli dr. Călin Bumbuluţ családorvos.
Több mint félmillió gyermek, romániai óvodások és iskolások egészségi állapotát összesítő elemzést tett közzé az Országos Közegészségügyi Intézet. Megdöbbentő eredményre jutottak.
Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid 19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.
Egyre jobban terjed a fiataljaink körében a dohányzás, a hevített dohánytermékek használata. Ez főként az agresszív és félrevezető reklámoknak köszönhető. Szigorúbb fellépésre lenne szükség.
Nagy az elégedetlenség az egészségügyi dolgozók körében, utcai tüntetést helyeztek kilátásba.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat