Az új koronavírussal megfertőződött emberek csak mintegy ötöde marad tünetmentes a Berni Egyetem kutatóinak új, nagy léptékű kutatása szerint, amely 79 korábbi tanulmány eredményein alapul.
Az új típusú koronavírusról (SARS-CoV-2) az elmúlt több mint fél évben egyre több dolgot tudhattunk meg, de még mindig sok a kérdőjel a működésével és tulajdonságaival kapcsolatban.
Az elmúlt évben jelentősen, 23%-kal csökkent országszerte a Lyme-kór-gyanús esetek száma — derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet által ezen a héten közzétett jelentésből.
Óvjuk magunkat és óvjunk másokat is! — erre buzdította a Jiului sétányon létesült új idősklub tagjait dr. Láng László családorvos a koronavírus-járvány kapcsán megtartott előadásán, aki nemcsak szakemberként, de emberként is megnyílt a szépkorúak előtt.
A romániai rákbetegek a járvánnyal terhelt időszakban az átlagosnál is stresszesebbnek, gondterheltebbnek érzik magukat, éppen ezért nagy szükségük van a folyamatos támogatásra.
A stresszes környezetben végzett munka hajlamosabbá teszi az egészségügyi dolgozókat olyan hibákra, amelyekkel árthatnak a betegeknek — világít rá a mai betegbiztonsági világnap.
Elkezdődött a 2020/2021-es tanév, közösségben pedig ilyenkor mindig terjedni kezdenek a megszokott, felső légúti tüneteket okozó vírusok. Az új koronavírus jelenléte azonban idén új kihívások elé állít mindenkit. A szakemberek ajánlásait közöljük.
Egyre többször lehet látni gumikesztyűt vagy pamutkesztyűt viselő embereket. Idősek, fiatalok hordják a piacon, a boltokban, tömegközlekedési eszközökön. De vajon megvéd bennünket a kesztyű a koronavírus-fertőzéstől?
Az Európai Unió (EU) államai közül Lettországban, Észtországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Litvániában és Romániában volt a legalacsonyabb 2018-ban a 65 évesnél idősebbek körében az influenza ellen beoltottak aránya, míg az uniós átlag 41% — derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat által kedden közzétett adatsorból.
15 ezer dózis influenza elleni vakcinát rendelt a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. Azt remélik, ez a mennyiség nem lesz elég, olyan sokan élnek majd az immunizálás lehetőségével.
Egészségügyi szakemberek hívják fel a figyelmet arra, hogy ha nem megfelelő módon tároljuk a védőmaszkjainkat, akkor könnyen előfordulhat, hogy saját kezünkkel betegíthetjük meg magunkat.
A klímaváltozás és az emberi tevékenység miatt a kullancsok az északabbra fekvő és a magasabban lévő területeket is meghódítják, emellett aktivitási időszakuk is meghosszabbodik. A közönséges kullancs könnyen adaptálódik a változó környezethez.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat