Romániai szakorvosok hangsúlyozzák, hogy a nadrágzsebben, táskában tárolt, csuklón viselt, fertőtlenítés, illetve mosás nélkül használt egészségügyi maszkok már nem védenek meg bennünket a vírustól. A szakemberek szerint amennyiben nem tároljuk szakszerűen a maszkokat, és nem alkalmazzuk őket helyesen, más típusú fertőzéseknek is könnyedén kitesszük magunkat.
Adrian Marinescu epidemiológus főorvos külön kiemelte, hogy ne használjunk napokon át egy maszkot. Elmondása szerint sok más kórokozót begyűjthetünk így, mert nemcsak a SARS-CoV-2 fertőz, hanem mindazok a baktériumok, vírusok is, amelyek rákerülnek a maszkra. Éppen ezért elengedhetetlen a maszkok rendszeres cseréje és amennyiben lehetséges, azok fertőtlenítése és mosása.
Az egészségügyi szakemberek ismét felhívják a lakosság figyelmét a járványügyi szabályok betartására, amelyek a koronavírus-fertőzés, illetve más vírusok és baktériumok terjedésének megelőzését szolgálják. Virgil Musta temesvári főorvos is, aki országosan ismertté vált a COVID-19-cel diagnosztizált betegek hatékony kezelése kapcsán, azt hangsúlyozta, hogy a három alapszabályt szigorúan be kell tartani: „Három szabály létezik, amelyek betartásával megvédhetjük magunkat: a maszk helyes viselése, távolságtartás, valamint a kéz higiéniája. Ha nem figyelünk oda ezekre a szabályokra még jobban az iskolai év megnyitásának közeledtével, akkor tragikus lesz a helyzet” — figyelmeztetett a járványügyi szakember.
Virgil Musta szerint tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy a műtéti maszkot meghatározatlan ideig viselhetik, mert nem lesz következménye annak, hogy hetekig használják. A főorvos szerint a műtéti maszkot legfeljebb négy órán keresztül szabad viselni, és ha nedves lesz, akkor akár annál gyorsabban is le kell cserélni. A maszkviselésről Musta elmondta, hogy amennyiben a szakértői ajánlások sorrendjét vesszük figyelembe, a legjobbak az FF3 és FF2 típusú maszkok, ezeket követi a helyesen, legfeljebb négy órán keresztül használt műtéti maszk, majd a különféle textilanyagokból készült maszkok.
A helyes maszkviselés az iskolai év közeledtével ismét kiemelt témává válik. A járványügyi szakemberek arra buzdítják a szülőket, hogy gyerekeiknek is hangsúlyosan hívják fel a figyelmét a maszkok fontosságára, illetve azok helyes és szakszerű alkalmazására, továbbá a higiéniai szabályok betartására.