Vasárnap volt a ritka, veleszületett betegség, a hemofília világnapja — ennek kapcsán ismételten felhívták a figyelmet a vérzékenységgel vagy más örökölt vérzési rendellenességgel élők helyzetére.
A Parkinson-kór elleni küzdelem napja volt tegnap. A Parkinson-kór pontos okait sajnos még napjainkig sem sikerült kideríteni, a kutatók valószínűsítik, hogy örökletes genetikai tényezők, illetve toxikus környezeti hatások állhatnak a hátterében.
Van egy rossz és egy jó hírünk a cukorbetegséggel kapcsolatban. A rossz, hogy az esetek száma folyamatosan nő világviszonylatban. A jó pedig, hogy az utóbbi időben a gyógyászat elképesztő fejlődést ért el elsősorban a kettes típusú cukorbetegség kezelésében. Mégis, a kezelés leghatékonyabb módja a korai felismerés — ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Raluca Brebannal, a Hám János Orvosi Központ diabetológusával.
Április 7-én lesz az egészségügyi világnap, ebből az alkalomból az Egészségügyi Minisztérium és az Egészségfejlesztés és Értékelés Országos Központja „A mi bolygónk, a mi egészségünk” mottóval országos kampányt indított, amelynek fókuszában a légszennyezettség áll.
Nehezére esik felkelni az ágyból is? Már egyemeletnyi lépcsőzés vagy a buszmegálló felé tett, rövid kocogás is teljesen kimeríti? A látszólag indokolatlan fáradtság hátterében számos tényező állhat, amelyeket tavasszal még inkább érez a szervezetünk.
Tájékoztató kampányt indul a kálium-jodid használatáról — jelentette be keddi sajtótájékoztatóján dr. Alexandru Rafila. Az is kiderült, hogy talán mégsem a háziorvosok, hanem az egészségügyi igazgatóságok oszthatják ki a jódtablettákat a lakosságnak.
Közel 600 ezer ukrajnai menekült érkezett Romániába az orosz invázió kezdete óta. Egy részük kórházi kezelésre is szorul, illetve az egészségügyi szakemberek eddig három kanyarós beteget is regisztráltak a szatmári és bákói menekülttáborokban.
Bár már nagyon vártuk a tavaszt, a természet újjáéledésével együtt a tavaszi fáradtságot is megtapasztalhatjuk. A nem megfelelő táplálkozás, a túl kevés alvás és a változékony időjárás mind hozzájárulhat a tavasz érkezésével elhatalmasodó tompultság érzéséhez.
A szájápolás világnapja alkalmából a mindennapos szájápolás fontosságára hívta fel a figyelmet a közegészségügyi igazgatóság: napi 2x2 perc, és nem kell többé félni a fogorvostól.
Enni állati jó — ez a címe dr. Zagyva Miklós 11. kötetének, amely M. Gandhi mottónak választott idézetével kezdődik: „Annak az embernek, kinek üres a gyomra, az étel az Isten.”
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) minden lakosnak megköszöni, aki a koronavírus-járvány első két éve során betartotta az előírt egészségvédelmi szabályokat, felelősen és szolidárisan viselkedett. Bár a veszélyhelyzet már közel egy hete véget ért, mégis azt ajánlják, a maguk és közösségük védelme érdekében továbbra is tartsanak szem előtt néhány óvintézkedést.
Márciusban a szájhigiénia és a fogápolás fontosságára hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Minisztérium országos kampánya keretében a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság. Az akció most a diákokra fókuszál, a szájápolást nem lehet elég korán elkezdeni.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat