Az Alzheimer-kórban szenvedő betegek száma Szatmár megyében pár év alatt meghatszorozódott: míg 2015-ben hivatalosan 124 páciens volt, tavalyi már 815 főről adott számot a közegészségügy. Az idei kampány a demencia figyelmeztető jeleire hívja fel a figyelmet.
A cukros édességek, a fagylaltok, az éjszakai édes tea, a kakaó — mind hozzájárulnak a gyermekek korai fogszuvasodásának kialakulásához, amely kis odafigyeléssel megelőzhető lenne.
Az állami kórházak zömében nem végeznek kérésre terhességmegszakítást, a nőgyógyászok alig egyharmada végez abortuszt. Sok nő számára lehetetlen biztonságos körülmények között elvégezni ezt a beavatkozást, tavaly öt városban is otthon próbálkoztak magzatelhajtással.
Ismerjük meg, előzzük meg, védjük meg — az anyukák és újszülöttek védelmében elnevezéssel kampányt indított a közegészségügyi igazgatóság a szövődménymentes terhesség és szülés népszerűsítésére.
A terhességük idején túlsúlyos vagy elhízott anyák gyermekeinél nagyobb a kockázata annak, hogy felnőtt korukban bélrák alakuljon ki náluk - állapította meg egy amerikai kutatás 18 ezer ember egészségi állapotát követve.
Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a BioNTech - mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy pénteki interjúban.
A szülők gyakran aggodalmukat fejezik ki az új típusú koronavírus elleni oltás miatt, a közelgő iskolakezdés kapcsán azonban egyre fontosabb lenne eldönteni: oltassák vagy ne oltassák be a kamaszkorú gyerekeiket a vakcinával?
A 14 és 18 év közötti lányokra is kiterjesztették a HPV (humán papillomavírus) elleni ingyenes oltást biztosító programot, jelentette be Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.
Holnap lesz a fizioterápia világnapja, ami a természet fizikai és kémiai energiáit használja a különböző mozgásszervi megbetegedések megelőzésére, gyógyítására és rehabilitációra.
Előbbre hozták az amerikai egészségügyi hatóságok az ország első Covid-19 miatti halálozásának dátumát: már tavaly január 9-én elhunyt egy kansasi beteg.
Az úgynevezett hosszú Covid-19 kockázata sokkal kisebb a gyerekek körében, mint korábban vélték - számolt be a BBC hírportálja a tárgyban végzett legátfogóbb kutatásról.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat