Egy hét alatt csaknem 140 ezren kapták meg az új típusú koronavírus elleni oltást az Egyesült Királyságban - közölte szerdán a brit oltási program irányításáért felelős államtitkár.
A hazai betegek orvosi ellátáshoz és gyógyszerekhez való hozzáférése drámai módon, 30–80 százalékkal csökkent a járvány idején, miután a kórházak zömét COVID-19-központokká alakították át — hívja fel a figyelmet a Romániai Ipari Gyógyszergyártók Patronátusa.
Unió-szerte továbbra is Romániában a legmagasabb a csecsemőhalandóság aránya. Kevés van a korababákat és egészségügyi problémákkal küszködő csecsemőket ellátó, megfelelő infrastruktúrával rendelkező kórházból, osztályból is.
Pontosította a szaktárca a COVID-19-betegek kezelési protokollját, a rendelet pedig nemrég megjelent a Hivatalos Közlönyben is. Ebből kiderül, hogy az antivirális szerek csak a kezdeti stádiumban hatásosak, az antibiotikummal pedig csínján kell bánni.
A Romániai Rákbetegek Egyesületeinek Föderációja (FABC) és a Román Tüdőgyógyász Szövetség közös tájékoztató kampányt indított azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a veszélyes és agresszív, sajnos igen gyakori daganatos betegségre, a tüdőrákra.
A BioNTech és a Pfizer kedden benyújtotta kérelmét a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinájuk európai engedélyezésére. Az amszterdami székhelyű Európai Gyógyszerügynökség (EMA) tájékoztatása szerint a német biotechnológiai cég és az amerikai gyógyszergyártó óriás gyorsított eljárást kért.
A Román HIV-AIDS Szövetség idén első ízben vesz részt a nemzetközi HIV-tesztelési hét akcióiban: kérésére 700 lakos vehet át a futároktól ingyenesen gyorstesztet, hogy otthon elvégezhesse.
Különböző COVID-tesztek elvégeztetésére van lehetőség Szatmárnémeti elismert magán-járóbetegrendelőjének laboratóriumában, a West Medica Klinikán. Az egyik a vírust azonosítja, a másik a fertőzést követően az immunrendszer termelte antitesteket.
November 14-ig Romániában a rezidens lakosság 0,46‰-e hunyt el koronavírussal összefüggésbe hozhatóan, azaz minden 2175. személyre jut egy Covid-halálozás. Szatmár megye országos viszonylatban is jól áll, a halálozási arány csupán 0,15‰ jelenleg..
A COVID-19 megbetegedés leggyakrabban előforduló tünetei a láz, köhögés, fejfájás, fáradtság, az íz- és szagérzékelés elvesztése, de a SARS-CoV-2 vírus az emésztőrendszerre is hat.
Hiába a rengeteg ígéret, továbbra sem kapható a gyógyszertárakban jó néhány létfontosságú orvosság. Nemcsak a pajzsmirigybetegek vannak hónapok óta nehéz helyzetben, hanem a cukorbetegek is.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat