A lassan egy éve kitört koronavírus-járványra gyors ütemben igyekszik reagálni a gyógyszeripar. Ennek köszönhetően több vakcina is készült, melyek közül többet már engedélyeztek, és elkezdődött a nyájimmunitás eléréséhez szükséges oltási kampány szerte a világon.
A legnagyobb román egészségügyi magánszolgáltató tanulmányt készít az antitestek kialakulása kapcsán a koronavírus elleni oltást követően. Az előzetes vizsgálatok kimutatták, hogy a második vakcina után a 7–10. napban jelentősen megnövekszik a termelt antitestek mennyisége.
Elkezdődött a második félév, ezzel együtt pedig a legtöbb tanintézetbe fizikailag is visszatérhettek az óvodások, iskolások. Mi a teendőjük a szülőknek? A kérdést dr. Răzvan Cherecheş, a kolozsvári BBTE közegészségügyi intézetének vezetője válaszolta meg.
A pajzsmirigybetegek ne halmozzanak fel hatalmas készletet otthon a levotiroxintartalmú készítményekből! — kéri a gyógyszerészkamara. A gyártó pedig azt szeretné, ha csak receptre lehetne kiváltani a gyógyszert, egyszerre legfeljebb egy dobozzal.
Veszélyes és agresszív betegségként tartják számon a tüdőrákot, amely Romániában a férfiak között vezető rosszindulatú daganatos betegség. Hamarabb felismerve a kórt a betegek több mint felének esélye lenne a túlélésre.
A következő hetekben már három vakcinával oltanak Romániában a SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19 betegség ellen. Március végéig a Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcinái mellett 1,3 millió dózis érkezik az oxfordi egyetem és az AstraZeneca védőoltásából is.
Megelőzve a tüdőrákot az emlőrák vált a leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegséggé a világon, amely évente az új esetek mintegy 12%-át teszi ki — jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Tavaly mintegy 2,3 millió új emlőrákos esetet diagnosztizáltak.
Csekély a kockázata, hogy a városokban a gyakran megérintett felületeken keresztül terjedjen az új típusú koronavírus - állapította meg egy nemzetközi kutatás.
Együtt minden tettünk számít! — ez a Nemzetközi Rákellenes Unió hároméves kampánya idei, utolsó évének mottója. Száz Szatmár megyei lakosból hárman rosszindulatú daganatos megbetegedéssel küzdenek. Ma rájuk, valamint a rákbetegségek megelőzésére irányul a figyelem.
Meglepőnek tűnhet, de a szokatlanul enyhe időjárás következtében már megjelentek az első allergén növények pollenjei, egyes növények ugyanis már elkezdték virágzásukat.
A távolságtartásnak, maszkviselésnek és a higiéniára való fokozott odafigyelésnek van egy olyan pozitív hozadéka, ami talán sokaknak fel sem tűnt: a hagyományos, cseppfertőzéssel terjedő betegségek száma alacsonyabb, mint ahogy az előző években megszokhattuk.
Férfiak és nők életkortól, iskolázottságtól, szociális és gazdasági háttértől függetlenül egyformán szenvedhetnek depresszióban. A depresszió jelenléte az élet minden területére hatással van. A mentális egészség megőrzésére hívja fel a figyelmet a közegészségügy.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat