Az elvégzett tesztek számát mindenképp figyelembe kell(ene) venni, mert csak úgy lesz valós rálátásunk a járványhelyzetre. Nagy szükség van egy objektív kritériumrendszerre, de nem tűzoltó módon — hangsúlyozza dr. László Attila orvos-szenátor.
A hemofília ritka betegség, tízezer romániai fiú újszülött közül 1 vagy 2 születik ezzel a rendellenességgel. A nők maguk nagyon ritkán szenvedhetnek hemofíliában, de a betegség hordozói lehetnek. A betegek kezelésére pedig jóval kevesebbet költenek, mint kellene.
Nagyon kicsi a megfertőződés esélye azon személyek esetében, akiket beoltottak a Pfizer/BioNTech-vakcina mindkét dózisával — mutat rá az első ilyen jellegű hazai felmérés eredménye.
Kiterjedt vizsgálat kezdődik Nagy-Britanniában az Oxfordi Egyetem tudósainak irányításával annak kiderítésére, hogy nem nyújtanak-e még jobb védettséget a koronavírus elleni oltóanyagok, ha az első és a második dózishoz két különböző vakcinát használnak.
Egyre több szatmári hűti otthonát a nyári melegben klímaberendezéssel, amely viszont a kellemes közérzet biztosítása mellett betegséget is okozhat, ha nem volt megfelelően kitakarítva.
Hasznos információkat osztott meg a gyomorrákról a megyei kórház gasztroenterológusa. Sajnos a gyomorrák leggyakrabban előrehaladott stádiumig tünetmentes, ez az oka a késői felismerésnek, az előrehaladott esetek magas arányának az orvoshoz kerülő betegek között.
Lehetséges, hogy van összefüggés a vérrögképződéses esetek és az AstraZeneca oltóanyaga között, de ez a mellékhatás nagyon ritka. Továbbra is javasolják vele az immunizálást.
Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója szerdán úgy nyilatkozott, hogy az AstraZeneca által kifejlesztett oltás előnyei változatlanul nagyobbak, mint a velük járó kockázat.
Közel százezer új rákos megbetegedést regisztráltak a járvány első évében Romániában. A betegeknek azonban mindössze az öt százaléka kap hozzáértő pszichológiai támogatást, pedig sokat segíthet, ha bármelyik szakaszban egy onkopszichiáter is támogatja a beteget.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a koronavírus elleni oltási kampány lassúsága miatt nemrég elmarasztalt Európa igencsak lemaradt az oltások beadásában - világít rá a francia nemzeti hírügynökség (Agence France-Presse - AFP) mérlege.
Futótűzként terjed a közösségi médiában, hogy az egyszer használatos orvosi maszkokban apró férgek tanyáznak, amelyek megbetegítik a viselőjüket. Újabb rémhír, hangsúlyozzák a szakemberek.
A munkavállalók mintegy 20%-a lehangoltnak érzi magát a pandémia miatt, de csak egyharmaduk fordult pszichológushoz azoknak, akik azt állították, hogy szakember segítségére lenne szükségük - derül ki az eJobs online munkaközvetítő platform által csütörtökön közzétett felmérésből.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat