„A tesztelés fontos, és ebben az évben ügyelünk arra, hogy zavartalanul menjen. Rendeljen ingyenes HIV-tesztet, mi megtanítjuk, hogyan kell ezt elvégezni, majd házhoz szállítjuk” — írja a hazai HIV-AIDS szövetség (ARAS - Asociaţia Română Anti-SIDA). November 23–29. között a www.checkpointaras.ro oldalon lévő igénylést kitöltve lehet kérni a tesztet — az eredményt természetesen csak az fogja tudni, aki odahaza elvégzi a tesztet, visszajelzést pedig anonim módon lehet küldeni a szövetség felé, de nem kötelező. A HIV-gyorsteszt mellé ajándékként gumióvszert is kapnak az igénylők, szintén térítésmentesen.
Miért is van erre szükség? A Román HIV-AIDS Szövetség szerint, mely kampányát a Dr. Matei Balş Intézettel partnerségben végzi, az évente felfedezett újabb esetek felében már nagyon előrehaladott állapotú a HIV-fertőzés. Az idei évben ráadásul a tavalyihoz képest 75 százalékkal kevesebb HIV-tesztet végeztek országszerte a COVID-19-világjárvány miatt. A helyzet még riasztóbb a magasabb megfertőződési kockázatnak kitett emberek számára, például a férfiakkal szexuális kapcsolatban álló férfiak, az intravénás kábítószer-használók, a szexmunkások és a transzneműek számára. Romániában 2019-ben az újonnan diagnosztizált esetek 24 százalékát az első kategória és 11 százalékát az kábítószer-használók között regisztrálták.
„Az önvizsgálat mára szükségszerűvé vált, különösen a koronavírus által okozott helyzetben, amikor a tesztelések száma országszerte csökkent. Ezzel az akcióval könnyen és biztonságosan tudjuk biztosítani a HIV-tesztekhez való hozzáférést mindenki számára, aki tesztelni akar, helytől és napszaktól függetlenül” — mondta Mihai Lixandru, a tesztelőhét koordinátora, aki mindenkit arra buzdított, éljen a lehetőséggel.
Pár fontos tény a HIV-fertőzésről
A HIV a vírus neve, amely a fertőzést okozza. A HIV sem jelentésében, sem jelentőségében nem azonos az AIDS-szel, ami a HIV-vírus által okozott, már tünetekkel is járó állapot rövidített neve.
A HIV-fertőzést bárki elkaphatja, ha egy fertőzött személy véréből vagy testváladékából a vírus a bőrén vagy nyálkahártyáján lévő sérülésen keresztül a szervezetébe jut. Ez a sérülés lehet akár olyan apró, hogy a megfertőzött személy nem is tud róla. A legveszélyeztetettebbek azok, akiknek partnereik, illetve ők maguk az ismert rizikócsoportok valamelyikébe tartoznak, és a megelőzésre vonatkozó szabályokat alkalmanként vagy rendszeresen nem tartják be.
Azt, hogy valaki megfertőződött vagy sem, egy ideig nem lehet tudni. A HIV-vel történő megfertőződés néha járhat enyhe, átmeneti tünetekkel, de ezek annyira nem jellegzetesek, bárki figyelmét elkerülhetik, illetve hétköznapi „megfázásnak”, „rosszullétnek” vélhetik. A fertőzést követően leghamarabb négy hét után mutatható ki a vírus. Az átmeneti időszakot „ablakperiódusnak” nevezik, amíg a HIV-vírus jelenlétét semmilyen laboratóriumi vagy egyéb eljárással nem lehet kimutatni. Ezalatt a vírus hordozója viszont már továbbadhatja a fertőzést.
Hogyan alakul ki az AIDS betegség?
A HIV-fertőzött személy vérében a vírusok szaporodásnak indulnak, és károsítják a fehérvérsejteket. Ahogy a fehérvérsejtek száma csökken és működésük romlik, a szervezet immunrendszere meggyengül, és jelentkeznek az első tünetek, ekkortól beszélünk AIDS betegségről. Az, hogy az AIDS tünetei a fertőződés után mennyi idő múlva lépnek fel, nagyon különböző lehet, néhány hónaptól több évig. Ez az időtartam az egyéni adottságoktól, a szervezet védekezőképességétől és nem utolsósorban az időben elkezdett kezeléstől függ.
Romániában az AIDS terápiájára úgynevezett kombinált kezelést alkalmaznak, vagyis több gyógyszerből választják ki azt a néhányat, amelyek kombinációjának hatásosságát a nemzetközi orvosi tapasztalat igazolta. A terápia minden esetben személyre szabott, az orvosok számos tényező figyelembevételével és gondos mérlegelésével döntik el az adott betegnél szükséges gyógymódot.
Az AIDS még mindig nem gyógyítható. A jelenleg használt kezelési eljárásokkal lehetséges, hogy valaki hosszú időn keresztül, akár évekig panaszmentes legyen, de teljes és végleges gyógyulást ma még nem lehet elérni.
Bumbuluţ Krisztina