Egyre unalmasabbá válik, amikor folyamatosan azt halljuk, hogyan kellene megőrizni, továbbvinni, továbbadni minél többet abból az évszázados, évezredes tudásból, amit őseink hagytak ránk.
Emlékszem, gyerekkoromban én is igyekeztem megjátszani a focirajongót, mert ez abban az időben egyfajta felnőttséget, férfiasságot jelentett, lehetőséget arra, hogy a felnőtt férfiakkal szurkoljak a televízió előtt, vagy a pálya szélén kiabáljam hogy: hajrá…! Egyébként nem szerettem a focit.
A fizetéses parkolási rendszer, amelyik lassan már mindegyik romániai városban létezik, és amelyik Szatmárnémeti és Nagykároly után hamarosan a többi szatmári városban is meg fog jelenni, nem egyéb, mint egy újfajta adónem, amelyik csak az autósokat terheli.
Kegyetlen hőség van, ahogy azt áprilisban sejteni lehetett, és amit a hideg május meg is erősített: tavaszi átmenet nélkül fogunk belezuhanni a legnyarabb nyárba.
Mindig kedvelem a mellveregetős harcosokat, akik minden, másokat hátrányosan érintő kérdéskor azt ordítozzák tarzani hangnemben, hogy nekik jogaik vannak.
Tikkelni kezd a szemem, amikor valamilyen hivatalos papírt kapok. Pláne akkor, ha abban arra hivatkoznak, hogy az a plusz út, amelyet azért teszek meg, mert ez az ország képtelen felfejlődni a huszonegyedik század lábtörlőjének szintjére is, tulajdonképpen az én érdekem.
Megint drágulásokról hallani mindenfelől. Most épp a lecsengeni látszó koronavírus-járvány az okozója az áremeléseknek, különböző szakmákban dolgozók azt mondják, még csak most jön a java, ezután fog csak igazán megérződni a korlátozások negatív hatása az árakon.
Sok szó esik arról, hogy mennyire fontos a gyerekeknek az életre való nevelése. Magukat okosnak, felkészültnek, szakembernek (?) tartók hangoztatják egymásnak ellentmondó véleményüket a gyermeknevelésről, ennek viszont nem látszanak meg az eredményei.
Az elmúlt több mint egy év során meghozott járványügyi intézkedések szigorú, majd kevésbé szigorú, az utóbbi napokban pedig egyre jobban lazuló korlátozásai megtanították az embert értékelni az apró örömöket.
Néhány nap és elkezdődnek a ballagási ünnepségek. A járványügyi korlátozások miatt nem úgy, mint ahogy azt már megszoktuk, de nem is úgy, mint az elmúlt évben, amikor a maturandusokat, a szülőket, a pedagógusokat, és minden érdeklődőt a nemkívánatos helyzet megfosztott a ballagási élményektől.
Pünkösdre készülve Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét olvastam újra.
„… jaj, az út lélektől lélekig! (…) … közöttünk a roppant, jeges űr lakik!” — írja a költő. A lét és a magány kérdéseit értelmező vers üzenete ma is figyelemre méltó.
Két dolog van, ami az utóbbi másfél évben nagyon megosztotta a szatmáriakat: a maszkviselés és az oltás. De van egy harmadik, ami még ennél is markánsabb ellentéteket eredményezett a hétköznapokban, akár még családon belül is: az online vagy az offline suli kérdése.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat