Most az én érdekem az, hogy az általam létrehozott cég adatait újra elmondjam a számlavezető bankomnak, megismételve az összes eleddig változatlan adattal együtt.

Nincs két éve, hogy arra vállalkoztam, hogy vállalkozó leszek, de már tucatszor bántam meg, ahogy majdnem mindenki más is ebben az országban. Nem lehetne végre egy nagy, közös platformot létrehozni, ahol aztán a jóakaróim, úgymond a pénzügyminisztérium, az adóhivatal, a bankok, a cégbíróság és még a Jóisten tudja csak, mennyi szervezet, amely mind az én adataimra éhes, egyszer s mindenkorra jóllakhatna? Ott egyetlen kipipálandó — lefordítom: bifálandó — mozdulattal elmondanám, hogy jogi, pénzügyi, emberi, nemi, vallási és minden egyéb releváns és témában irreleváns ismeretem jegyében nyilatkozom arról, hogy eskü, sem anyám neve, sem a cégadataim nem módosultak, ugyanakkor ugyanaz a telefonszámom is, és a postaládám is ugyanott díszeleg, bár levelet már csak baromi fontos ügyekben kapok, a fent nevezett szervektől. A levél előbb kedves, majd felhívja a figyelmet arra, hogy ez csakis, de csakis nekem lesz jó, majd bekeményít, felemlegetve, hogy bizony nekem ez törvényi kötelességem is. Majd megfenyeget, hogy amennyiben ezt nem teszem meg, akkor neki bizony joga van ezt meg azt tenni velem, jobban mondva nem tenni a számlaszámommal, amely ugyan az enyém, de tulajdonképpen ő rendelkezik vele, mint a sorai ékesen bizonygatják.

Mondhatni túszul ejtette a számlaszámom, és addig nem engedi el, ameddig nem vallok. Méghozzá írásban. Vallok én, s közben azon merengek, hogy szeretném megérni azt az időt, amikor a bankom nem nálam kopogtat majd, hanem egymás között elintézik az adataimmal amúgy is profin zsonglőrködő intézmények a formaságokat anélkül, hogy engem fenyegetnének. 

Őri-Pákay Franciska