Úgy is lett, a tél utáni ősz után egyből nyár lett, a fokok száma árnyékban harminchat lesz ma is meg holnap is, de harmincnyolcnak fogjuk érezni. És még előttünk két nyári hónap, sőt, emlékszem, volt olyan október is, amikor harminc fok felett volt napközben a hőmérséklet több napon át. Kegyetlen az élet ilyenkor a tömbházlakásban, ha nincs légkondi, nem szabad tévedni. Ha valaki elmegy dolgozni, és nyitva hagyja az ablakot, kohó várja majd, mire hazaér, és éjszaka sem fogja tudni visszahűteni a lakást.

Ilyenkor gyakorlatilag főzni sem szabad, a házban a hőmérséklet már akkor is megemelkedik, ha kávét főzök reggel. Jártam negyedik, legfölső emeleten lakó barátomnál korábban — ő mostanra már két emelettel lejjebb költözött —, kegyetlen meleg volt náluk, hiszen semmi árnyék nem érte a lakást napkeltétől napnyugtáig. Nem volt sátortető építve a blokkra, szurokkal szigetelt, sík tetejű épület volt, s ha felemeltem a kezem, két fokkal melegebbet éreztem a plafon közelében, mint ha magam mellett lógattam volna. Három nappal azután is hőség volt náluk, hogy odakint már lehűlt. Ismerős tett közzé képet a napokban, 29 Celsius-fokot mutatott a szobai hőmérő, egyszerűen lehetetlen lehűtenie az embernek a szervezetét úgy, hogy harmincöt fokból bemegy a 29-be. A nyugodt alvás kizárt, pláne, ha a fülledt meleget szúnyogmuzsika veri fel. Ültem — vagyis álltam — már ilyen melegben távolsági buszon, amelyiknek nem hogy utastérhűtése nem volt, de még ablakot sem lehetett nyitni. Hát egyszerűen perzselt a bádog, amikor pedig megállt a megállóban, még tovább fokozódott a kín.

A kapaszkodó kicsúszott a kezem alól, annyira izzadt a tenyerem, és mire vége lett az utazásnak, annyira kiizzadtam, és annyira alkalmazkodtam az ötven fokhoz közelítő beltéri hőséghez, hogy vacogtam a kinti harmincban. De ez mind-mind kényeskedésnek tűnik ahhoz képest, hogy milyen sorsuk van ilyenkor a szabadban dolgozóknak, az ácsokra tudok ilyenkor leginkább felnézni, de nem azért, mert a magasban dolgoznak, hanem mert annyi esélyük sincs árnyékhoz jutni, mint például egy kőművesnek, akinek van esélye egy fal vagy egy oszlop árnyékába kerülni, míg dolgozik. Mindenki a nyári melegre vár, de „ennyi” nyári meleg már sok. A kánikula nyomasztó, kimerít, lefáraszt, mindenki csak azt keresi, hogyan tudna menekülni előle. Ha sok lesz az ilyen erős hőhullám ezen a nyáron, mint amelyiket megéljük, felüdülés lesz az őszi enyhülés.

Princz Csaba