A selejtezőből induló 18 éves brit Emma Raducanu két játszmában, 6:4, 6:3-ra legyőzte a 19 esztendős kanadai Leylah Fernandezt az amerikai nemzetközi teniszbajnokság szombati döntőjében, így már élete második Grand Slam-tornáját meg tudta nyerni.
Nem sikerült pontot hozni Kolozsvárról sem, így három forduló után továbbra is pont nélkül az alsóházban foglal helyet a Szatmárnémeti Városi Sportklub harmadosztályos labdarúgócsapata.
A krakkói nyílt nemzetközi versenyen alapoztak a Judo Master szatmárnémeti cselgáncsozói, akik ezen a hétvégén hazai környezetben lépnek majd tatamira, az International Judo Cup Satu Mare korosztályos tornán.
Két nehéz meccs után egy harmadik kemény bajnoki összecsapás vár a Szatmárnémeti VSK labdarúgócsaptára, amely péntek délután a Kolozsvári CFR II vendége lesz.
Kubai egykori olimpikont és világversenyeken többszörös érmes judokát szeretne honosítani a szatmárnémeti cselgáncsegyesület vezetője, de a közép-amerikai edzőt három sportoló is követné.
A 2021–2022-es idény a Román Kupa első fordulójával startol szeptember végén, ebben azonban a szatmáriak nem érintettek, kiemeltként ugyanis rögtön a második körben kezdenek.
Az Anglia és az Albánia elleni vereséget követően a magyar labdarúgó-válogatott a remek kezdés ellenére is csak nagy nehezen, 2–1-re tudta megverni Andorrát a budapesti Puskás Arénában világbajnoki selejtezőn.
Amint arról mi is beszámoltunk, a Formula-1 korábbi világbajnoka, Kimi Raikkönen a napokban bejelentette, hogy a szezon végén végleg búcsút int a „száguldó cirkusznak”, és befejezi pályafutását.
Abban a rendkívül valószínű esetben, hogy Németország megnyeri valamennyi hátralévő mérkőzését a katari labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének J-csoportjában, Liechtenstein pedig az összeset elveszíti, Romániának „könnyű dolga” marad.
A magyar labdarúgó-válogatott szerda este Andorra ellen, a budapesti Puskás Arénában zárja a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának szeptemberi körét.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat