Az összetett táblázatban a 65. helyen áll, vagyis lassan kapaszkodik feljebb, viszont még messze van attól az eredménytől, amit magától várna el a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team pilótája. A cél az, hogy a male moto kategóriában zsinórban harmadik éve álljon dobogón, viszont az első szakaszban történt műszaki meghibásodás alaposan rányomta a bélyegét az eredményre, jelenleg a 9. helyen áll, 2 óra 24 perc a hátránya az éllovas litván Arunasz Gelazninkasz mögött.
Tegnap egyébként az idei Dakar-rali második hurokszakaszát teljesítette a mezőny: Al Kvaiszuma környékén 636 kilométer volt a táv, ebből 255 kilométer a speciális szakasz. Mani 3 óra 5 percre volt szüksége, hogy a Dahna-sivatag dűnéi között. Ez az időeredmény fél órával volt gyengébb a szakaszgyőztes Joaquim Rodrigues (portugál, Hero Motosports Team Rally) idejéhez képest, ugyanakkor csak 13 perccel maradt el a male moto kategória legjobbjának, Gelazninkasz eredményéhez viszonyítva.
Szerdán déli irányba tér a mezőny, és elindul a fővárosba, Rijádba. Csupán 242 kilométer lesz az összekötő szakasz, ennél kétszer hosszabb lesz a mért táv: a versenybe számító 465 kilométer hosszú speciálison közel 200 kilométer gyors szakasz, majd egy hosszú dűnesor vár a versenyzőkre. A cél előtt kavicsos, sziklás szakasz következik, illetve egy vádin kell keresztülvágni, így a pilótákra egy jó erőnléti próba vár szerdán.
3. SZAKASZ, AL KVAISZUMA – AL KVAISZUMA (255 KM SPECIÁLIS)
Autósok
1. Carlos Sainz (spanyol) Team Audi Sport 02h26’51”
Lucas Cruz (spanyol)
2. Henk Lategan (dél-afrikai) Toyota Gazoo Racing +00h00’38”
Brett Cummings (dél-afrikai)
3. Stéphane Peterhansel (francia) Team Audi Sport + 00h01’41”
Edouard Boulanger (francia)
Motorosok
1. Joaquim Rodrigues (portugál) Hero Motosports Team Rally 02h34’41”
2. Toby Price (ausztrál) Red Bull KTM Factory Racing +00h01’03”
3. Mason Klein (amerikai) BAS Dakar KTM Racing Team +00h01’14”
(…)
49. Gyenes Emánuel (romániai) Autonet Motorcycle Team +00h31’12”
Male moto
1. Arunasz Gelazninkasz (litván) Orion Dakar Team 02h52’45”
2. Benjamin Melot (francia) Team Esprit KTM +00h03’05”
3. Milan Engel (cseh) Moto Racing Group +00h04’07”
(…)
6. Gyenes Emánuel (romániai) Autonet Motorcycle Team +00h13’08”
Kamionosok
1. Dmitruj Szotnyikov (orosz) Kamaz - Master 02h43’25”
Ruszlan Ahmagyejev (orosz)
Ilgiz Ahmecianov (orosz)
2. Andrej Karginov (orosz) Kamaz - Master +00h01’10”
Andrej Mokejev (orosz)
Ivan Malkov (orosz)
3. Janus Van Kasteren (holland) Petronas Team De Rooy Iveco +00h03’08”
Marcel Snijders (holland)
Darek Rodewald (lengyel)
DAKAR-RALI, ÖSSZETETT TÁBLÁZAT
Autósok
1. Nasszer Al-Attija (katari) Toyota Gazoo Racing 09h31’22”
Matthieu Baumel (andorrai)
2. Sebastien Loeb (francia) Bahrain Raid XTreme +00h37’40”
Fabian Lurquin (belga)
3. Lucio Alvarez (argentin) Overdrive Toyota +00h42’06”
Armand Monleon (spanyol)
Motorosok
1. Sam Sunderland (brit) GasGas Factory Racing 11h13’40”
2. Adrien Van Beveren (francia) Monster Energy Yamaha Rally Team +00h00’04”
3. Matthias Walkner (osztrák) Red Bull KTM Factory Racing +00h01’30”
(…)
65. Gyenes Emánuel (romániai) Autonet Motorcycle Team +03h37’09”
Male moto
1. Arunasz Gelazninkasz (litván) Orion Dakar Team 12h26’16”
2. Milan Engel (cseh) Moto Racing Group +00h10’47”
3. Charan Moore (dél-afrikai) Charan Moore +00h43’41”
(…)
9. Gyenes Emánuel (romániai) Autonet Motorcycle Team +02h24’33”
Kamionosok
1. Dmitruj Szotnyikov (orosz) Kamaz - Master 10h42’32”
Ruszlan Ahmagyejev (orosz)
Ilgiz Ahmecianov (orosz)
2. Eduard Nyikolajev (orosz) Kamaz - Master +00h11’45”
Jevgenyij Jakovlev (orosz)
Vlagyimir Ribakov (orosz)
3. Andrej Karginov (orosz) Kamaz - Master +00h19’44”
Andrej Mokejev (orosz)
Ivan Malkov (orosz)
Pesek Attila
Fotó: Rally Zone