Bár csak 19 kilométer volt a kvalifikációnak és prólognak számított táv, a legjobb motorosnak, az ausztrál Daniel Sandersnak (GasGas Factory Racing) is több mint 55 percre volt szüksége, hogy teljesítse a szakaszt. Mani 1 óra 12 perces ideje az 54. helyre sorolta, így másnap, ebből a pozícióból kellett elrajtoljon az első mért szakaszra.
„Nagyon hosszú volt a kapcsolat Dzsidda és Hail között. Kora reggel, hajnali 3 órakor már készültem az indulásra. Idén megterhelő volt az első kapcsolatunk a sivataggal, és inkább úgy tekertem, hogy legyen időm újra megszokni a bringát. Utoljára 2021 januárjában vezettem a sivatagban, az előző Dakar-ralin” – írta a szombati szakasz után Mani, miután ő is felhajtott a Hailba állított dobogóra.
Vasárnap kezdődött az „igazi kaland”, amikor az 514 kilométerből 333,18 kilométer hosszú speciálist kellett teljesíteni Hail környékén. A szatmári motoros a középmezőnnyel kicsit későn, 7 óra után hagyhatta el a gépparkot, majd indulhatott a horogszakaszra, amely Manit is emlékeztetette az első szaúd-arábiai kiírásra. „Rengeteg veszélyt rejt ez a szakasz magában, hiszen a homokdűnék között nagy lejtők vannak. A navigálás is nagyon nehéz, hiszen sok nyom van a homokban, amik szerte ágaztak” – monda Mani még indulás előtt.
Ezek ellenére jól indult a napja Maninak, hiszen a 79. kilométernél már a 28. helyen állt. Azonban negyven kilométerrel arrébb eltört egy tengely, ami miatt jelentősen lassítania kellett a tempón.
„Egy olyan helyen történt, ahol kerestünk egy waypointot. Sajnos nem találtam ezt a pontot nem mertem visszafordulni a törött tengellyel, nem akartam kockáztatni, hogy ne teljesítsem a napi szakaszt. Ezért nagyon visszavettem a sebességből, csak azt akartam, hogy célba érjek” – mondta a vasárnap este a szatmári motoros, akire hosszú éjszaka vár, hiszen egymaga kell megjavítsa a versenygépet, és felkészíteni e a következő napra.
A homokdűnékkel tarkított kanyonos, köves pályát végül a 83. idővel teljesítette a szatmári motoros, és óriási, több mint két és fél órás hátránnyal zárta az első napot. Ezzel az időeredménnyel a male moto kategóriában sem fért be a legjobb 10-be: a 16. helyen állt az első nap után, és 1 óra 48 perces volt a hátránya a tabellát vezető litván Arunasz Gelazninkasz mögött.
DAKAR-RALI, 1. SZAKASZ, HAIL – HAIL (333 KM SPECÁLIS)
Autósok
1. Nasser Al-Attiyah (katari) Toyota Gazoo Racing 03H 30’ 53”
Matthieu Baumel (andorrai)
2. Sebastien Loeb (francia) Bahrain Raid XTreme +00H 12’ 44”
Fabian Lurquin (belga)
3. Martin Prokop (cseh) Benzina Orlen Team +00H 22’ 39”
Viktor Chytka (cseh)
Motorosok
1. Daniel Sanders (ausztrál) GasGas Factory Racing 04H 38’ 40”
2. Pablo Quintanilla (chilei) Monster Energy Honda +00H 03’ 07”
3. Matthias Walkner (ausztriai) Red Bull KTM Factory Racing +00H 11’ 06”
(…)
83. Gyenes Emánuel (romániai) Autonet Motorcycle Team + 02H 35’ 35”
Male moto
1. Arunas Gelazninkas (litvániai) Orion Dakar Team 05H 25’ 33”
2. Milan Engel (cseh) Moto Racing Group +00H 01’ 03”
3. Charan Moore (dél-afrikai) Charan Moore +00H 11’ 37”
(…)
16. Gyenes Emánuel (romániai) Autonet Motorcycle Team +01H 48’ 42”
Kamionosok
1. Dmitrij Szotnyikov (orosz) Kamaz – Master 04H 06’ 22”
Ilgiz Akmecianov (orosz)
Ruszlan Akmagyejev (orosz)
2. Eduard Nyikolajev (orosz) Kamaz – Master +00H 00’ 31”
Jevgenvi Jakovlev (orosz)
Vlagyimir Ribakov (orosz)
3. Ales Loprais (cseh) Instaforex Loprais Praga +00H 09’ 58”
Petr Pokora (cseh)
Jaroslav Valtr (cseh)
Pesek Attila
Fotó: RallyZone