Két éremmel tértek haza a lengyelországi Wolbromból a Szatmárnémeti Unio SK cselgáncsozói, ahol már több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező nemzetközi, korosztályos megmérettetést rendeztek.
A Szopori Armand SK öt sportolója vett részt az elmúlt héten a Székelyudvarhelyen rendezett Ezüstpaletta elnevezésű országos versenyen, amelyen 10 éven aluli asztaliteniszezők mérkőztek meg.
Rangos versenyt rendeztek a múlt héten Tasnádon, ahol hat országból érkezett több tucat sakkozó hogy megmérközzön egymással a Szatmárnémeti Voința SK által rendezett nemzetközi tornán.
Már 5 éves korosztálytól várja a sportolni vágyó gyerekeket Szatmárnémetiben és Lázáriban a Samuraiul SK, Szatmár megye egyik legrégebbi karateegyesülete.
Harmadik alkalommal rendezte meg a Judo Master egyesület az International Judo Cup Satu Mare korosztályos cselgáncs-megmérettetést, és a szatmárnémeti klub vezetője, Pelcz Attila bízik abban, hogy a következő években még többen jöttek el a tornára.
A 2010-es Kanadai Nagydíj után először született ismét McLaren kettős győzelem a Formula–1-es világbajnokságon, a vasárnapi, monzai Olasz Nagydíjon ugyanis Daniel Ricciardo és Lando Norris zárt az első két helyen, a dobogó harmadik fokára pedig a rajtrács végéről induló Valtteri Bottas állhatott fel.
Răzvan Nojea megnyerte a kadett tőrvívók kupaviadalait, majd vasárnap bronzérmet szerzett a junioroknál. A kadetteknél az ezüst- és egy bronzérem is szatmári sportoló nyakába került.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat