Előbb a kadett korosztályos legények lépnek majd pástra, ahol a File Attila, Dan Șuta, Izsáki Arnold edzőhármas akár két éremben is reménykedhet. A tavalyi bronzérmes Matei Serghie (képünkön File Attila mellett) idén is ott van, de Răzvan Nojea és Nicolas Pop is hasonló esélyekkel küzd majd az egyéni versenyben. „Lényeges, hogy már a csoportkörben is a legjobbat nyújtsák a fiúk, hogy a főtáblán ne kerüljenek egymás ellen, esetleg csak a döntőbe. Viszont nem leszünk egyedül, vannak kemény ellenfelek, de mi bízunk a srácokban” – mondta lapunknak File.
Ez a hármas egyébként a csapatversenyben verhetetlen: 2020-ban és 2021-ben is bajnok lett a Nojea, Pop, Serghie trió. Viszont a román szövetség idén úgy döntött, hogy a járványszakértői hatóságok szigorított szabályai miatt nem rendez csapatversenyt. Így viszont a Szatmárnémeti SK elesett legalább egy biztos éremtől. A három fiú ugyanis a juniorversenyben is jól szerepelt, de a magasabb korosztályban is csak egyéni küzdelmeket rendeznek. Nojea, Serghie, illetve a tavalyi junior bronzérmes Pop pénteken is pástra lép majd a 19 éven aluliak viadalában.
A folytatásban, vagyis szombaton és vasárnap a tőrvívó lányok követik a fiúkat: előbb a kadett, másnap pedig a junior korosztály egyéni bajnoksága zajlik a bukaresti vívóteremben. A Szatmárnémeti SK-t hárman képviselték volna a két napon, viszont Maria Chiorean sérült miatt idény kihagyni kényszerül a korosztályos bajnokságokat, így csak Sara Serghiét és Draveczki Rebekát nevezte az SZSK edzőhármasa.
Január 10–13. között a párbajtőrvívó fiúk és lányok fognak küzdeni a kadett, illetve junior korosztályos egyéni bajnokságban.
Pesek Attila