A dobrai Györfi Endre Általános Iskolában több fejlesztés is zajlott: sikerült felújítani az iskola fűtésrendszerét, korszerű térfigyelő rendszert szereltek fel az épületre, újszerű iskolapadokat kaptak, s a futballpálya éjszakai megvilágítása is megoldódott.
Tragikus közlekedési baleset történt csütörtökön reggel a 193-as megyei út Kiskolcson átvezető szakaszán, ahol egy mikrobusz elsodort egy 74 éves gyalogost.
A 13 települést érintő, Pálfalvától a megyehatárig tartó 40 kilométeres útszakaszt készülnek modernizálni. A gyakorlati felújítás optimális esetben a 2023-as év második felében kezdődhet.
A megyei tanács és az érintett önkormányzatok közösségi fejlesztési társulást hoznak létre, ugyanakkor elkezdik a nyomvonalba eső földterületek tulajdonosainak beazonosítását is.
Január 6-án a szaniszlói önkormányzat értesítette az Országos Környezetvédelmi Őrség Szatmár megyei kirendeltségének munkatársait, mivel tetten értek egy polgárt, aki a község területén hulladékot pakolt le.
Végezték a dolgukat a hóeltakarítók a szombaton kezdődött, kiadós hóesést követően. Összefoglalták a hóhelyzetet a megyeszékhelyi, a megyei és az országos rangú utak illetékesei is.
Mondhatni az utolsó pillanatig kitolták a téli vakáció és az itthon ünneplés idejét a távolba szakadt hazánkfiai, s pénteken mindenki egyszerre indult vissza második otthona felé — ennek eredményeként zsinórban „estek el” a román-magyar határszakasz átkelőpontjai.
Nemhogy a fagy, de még az eső elől sem jelentett menedéket az az összeeszkábált „sátor”, ahol a tasnádi Varga Terézia élt. Most egy régi lakókocsit kapott, ez lesz az otthona.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat