Szatmárnémetiben a Lakosságnyilvántartó Igazgatóságon, valamint a Helyi Adók és Illetékek Igazgatóságán az ünnepi időszakban az alábbi program szerint fogadják az ügyfeleket.
Az új esztendő első napján szentségimádást tartanak Szatmárnémetiben, a püspöki palota kápolnájában. Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, a béke világnapján egész napos szentségimádás lesz a püspöki palota kápolnájában.
A Decus szakszervezethez tartozó rendőrök figyelmeztető sztrájkkal, lassított munkavégzéssel adnak hangot a közalkalmazotti bérek befagyasztása miatti elégedetlenségüknek.
A Szatmári Friss Újság munkaközössége nevében egészségben, kitartásban, szerencsében gazdag új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak és partnerünknek!
Szatmár megye fertőzöttségi szintje december 30-án is tovább csökkent, 1,01 ezrelékre, és a közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében a megyében 6945 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan.
A SZAFKE a Bethlen Gábor Alaptól elnyert támogatásból az érdeklődő szakembereken keresztül szeretne segítséget nyújtani az oktatási rendszerben lévő gyermekeknek és közvetve szüleiknek.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter arról beszélt, hogy sok gyerek lesz, akinek nem lehet majd lezárni az átlagát az első félév végén, így automatikusan iskolaelhagyónak számítanak majd.
A szilveszter fogalma régóta összefügg a vidám, zajos és főleg bőséges lakomával, hajnalig tartó mulatozással. Ha a hangos házibulik, éttermi óévbúcsúztatók most el is maradnak, a hagyományos ételekhez a legtöbb szatmári családban ragaszkodnak.
Az éjszakai kijárási, valamint a gyülekezési tilalom miatt ezen évváltáskor nem színesítik tűzijátékok fényei Szatmárnémeti egét, de nem lesznek nagy bulik és mulatságok sem.
Két szatmárnémeti nevelőotthon lakóinak kéréseit teljesítették a Daimler MC motorosklub tagjai: nem csak az ajándékokkal felpakolva, hanem a Télapó kíséretében érkeztek — a piros oldalkocsiból integető Nagyszakállú láttán minden gyermek üdvrivalgásban tört ki.
Hétfőtől lehet kérni a lakótelepi és a lakcímhez tartozó parkolóbérleti szerződések meghosszabbítását a parkolási felügyeletnél.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat