Magyar Lóránd és Erdei D. István parlamenti képviselők írásban feltett kérdéssel fordultak a belügyminisztériumhoz, ugyanis az új rendszerben a csendőrség és a rendőrség nem vette át a Helyi Rendőrség feladatainak nagy részét jelentő lakossági bejelentések kezelését.
A belügyminisztérium által elfogadott határozat értelmében szeptember 1-jétől újraindulhat a tevékenység a színházakban és koncerttermekben, ezek azonban csak befogadóképességük felével működhetnek. Az alábbiakban a filharmónia és a színház vezetőit kérdeztük.
Szatmár megyében szeptember 2-án már 321 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan, 12 új esettel többet, mint amennyi az előző napi összesítésben szerepelt; az újratesztelt páciensek közül pedig háromnak lett ismét pozitív az eredménye — derült ki a közegészségügyi igazgatóság közleményéből.
Marad az elvárásokon aluli szolgáltatást nyújtó távolsági közszállítás a megyében, hiába indul be egyre több munkahely, a főleg ingázókból élő fuvarozók nem igazítják az igényekhez a járatszámot.
Mindössze 2 millió lejt kapott a megyei tanács — az összeg jelentős részét a szociális hálózatban tevékenykedő azon dolgozók kapták bérpótlékként, akik ellátottjaikkal együtt voltak karanténban.
Már majdnem száz százalékban visszaállt a rend, ami a szabad közlekedést, nyitvatartást és munkavégzést illeti az országban, ám az E.ON a helyzet rendeződése ellenére sem szándékozik megnyitni szatmárnémeti ügyfélfogadó irodáját.
Multifunkcionális sportcsarnok és tanuszoda, az utca- és járdafelújítás folytatása, a parkolóházak s a harmadik Szamos-híd megépítése — egy élhető, szerethető, csendes, zöld, kerékpáros- és gyalogosbarát Szatmárnémeti, ez Kereskényi Gábor polgármesterjelölt terve.
Jelentős anyagi kárt okozott a Szatmárnémetibe tegnap reggel nagy dörgéssel, csattanós villámlásokkal megérkezett vihar — az egyik villám ugyanis belecsapott a Busuiocului utcában lévő templom tornyába, felgyújtva azt.
Kedden háromszáz fölé emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Szatmár megyében, derül ki a Szatmár Megyei Prefektúra szerkesztőségünknek küldött közleményéből.
Mit keresett szabadlábon, az utcán az évtizedes bűnözői múlttal rendelkező, agresszív és nyilvánvalóan közveszélyes elkövető? Miért nem volt akár börtön-, akár pszichiátriai rácsok mögött? És miért akarnak egyesek politikai kampánytőkét kovácsolni egy fiatalember halálából?
Vasárnap ünnepi istentiszteleten búcsúzott a nyugdíjba vonuló Sipos Miklós református lelkipásztor, aki a Németiben kezdte szolgálatát segédlelkészként, hét évet szolgált Hiripen, tizenhét évet Szamoskrassón, majd tizenöt évet Németi gyülekezetében.
Elmaradt a nagy dérrel-dúrral bejelentett szeptember elsejei filmszínháznyitás, sehol az országban nem nyitnak ma a mozik.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat