Szatmárnémeti

Sikeres volt, ezért folytatása is lesz

Fotó: Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal
2021.05.10 - 20:27
Remények feletti sikerrel zárult a szatmárnémeti oltási maraton, így ismét megszervezik — a kormány közben újabb egy hónapra meghosszabbította a vészhelyzetet, de lazításokat is bevezetett, illetve kezdődhetnek a telt házas „kísérletezések”.

A szervezőket is meglepő, vitathatatlan siker volt a hétvégi oltási maraton Szatmárnémetiben, hiszen a két és fél nap alatt közel 1700-an kapták meg a koronavírus elleni Pfizer–BioNTech-vakcinát. Az akció zárását követően, vasárnap este az ötletgazda Altfatter Tamás kormánymegbízott elégedettségét fejezte ki mind a maraton lefolyásával, mind eredményeivel kapcsolatban, és köszönetet mondott mindazon szatmáriaknak, akik a normalitáshoz való mielőbbi visszatérés érdekében beoltatták magukat. „A szatmáriak megértették, hogy az oltás az egyetlen, gyors és hatékony módja a járvány leküzdésének, kockázatok nélkül. Mi, szervezők abban reménykedtünk, hogy a maratonon 1000 személy fogja beoltatni magát — tévedtünk, hiszen pénteken délutántól vasárnap estig közel 1700-an jelentkeztek s kapták meg a vakcinát. A nagy érdeklődés okán pedig úgy döntöttünk, hogy a következő hétvégén (május 14–16.) folytatjuk az oltási maratont, ugyanezen a helyszínen, a Shopping City parkolójában, szintén pénteken 14 órától vasárnap 20 óráig” — mondta, megköszönve azok (egészségügyi személyzet, a Vöröskereszt önkéntesei, adatrögzítők) maratoni munkáját, akik nélkül nem lehetett volna megvalósítani és ilyen sikeresen lebonyolítani az akciót.

Megyei szinten az elmúlt 24 órában 2112-en kapták meg a koronavírus elleni oltást, és ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 62 316 személyt immunizáltak a megyében, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő.

A közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében május 10-én 12 872 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan Szatmárban, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta mindössze 6 új esetet regisztráltak, és az újratesztelt páciensek közül egyetlenegynek sem lett ismét pozitív a teszteredménye. A gyógyultak száma 12 391-re emelkedett, vagyis további 26 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos az elhunytak száma 354-re nőtt — egy 60 éves női páciens a Nagykárolyi Városi Kórházban, egy 72 éves férfi páciens pedig a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Házi vagy intézményes karanténban 828-an vannak (sárga zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) ugyancsak csökkenő tendenciát követve 66-an. Az elvégzett tesztek száma 94 482, mivel vasárnap csak 81 antigénteszt eredményét értékeltek ki, és ezek 7%-a lett pozitív.

Az átlagosnál továbbra is nagyobb volt a forgalom Szatmár megye határátkelőinél, ahol az elmúlt 24 óra leforgása alatt 2421 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 679 személynek kellett karanténba vonulnia.

(Még) marad a vészhelyzet, de…

Csökkennek ugyan az esetszámok (szinte az egész ország zöld besorolás alá esik, ami azt jelenti, hogy a legtöbb megyének 1,5 ezreléknél alacsonyabb a fertőzöttségi szintje), az egészségügyre nehezedő nyomás, és szerencsére az intenzív terápiás osztályok sem telt házasak már, ám ennek ellenére a kormány újabb 30 nappal meghosszabbította a május 12-én lejáró vészhelyzetet, a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokkal együtt — viszont több lazítást is bevezetnek, illetve kezdődhetnek a telt házas „kísérletezések”.

A legfőbb lazítás, hogy feloldják azt az intézkedést, amely eddig lakhelyhez kötötte a vallási rendezvényeken, zarándoklatokon való részvételt — s ennek értelmében május 22-én, pünkösd szombatján a csíksomlyói nyeregben is meg lehet tartani a búcsút —, de a nagy tömegeket vonzó vallási eseményeket az egészségügyi minisztérium által jóváhagyott szabályok alapján kell megrendezni. Dr. Raed Arafat belügyi államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta azt is: lehetővé teszik, hogy kísérleti jelleggel a sportrendezvényeken nézők is jelen lehessenek, amennyiben vagy megkapták a koronavírus elleni védőoltást, vagy hitelt érdemlően igazolni tudják, hogy legkevesebb 15 vagy legtöbb 90 napja átestek a fertőzésen, esetleg 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet, illetve 24 óránál nem régebbi negatív antigéngyorstesztet mutatnak fel. Szintén kísérleti jelleggel, a már említett feltételek mellett a mozikban, színházakban és a koncerteken is a rendezvényhelyszínek kapacitásának többi mint felét megtölthetik nézőkkel. Ezeknek a kísérleti jellegű rendezvényeknek a megtartásához elengedhetetlen az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) jóváhagyása, valamint az illetékes minisztérium ajánlása és természetesen a járványügyi szabályok betartása.

Arafat ugyanakkor többször is nyomatékosította: a hatóságok továbbra sem teszik kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást, és bármiféle diszkriminációgyanú elkerülése érdekében, épp ezért adták választási lehetőségként a negatív tesztek vagy a betegségből való kigyógyulást megerősítő igazolás bemutatását. A beharangozott június 1-jei nagy nyitással kapcsolatos újságírói kérdésekre még nem tudott konkrét válaszokat adni, hiszen jelenleg is zajlanak a minisztériumközi tárgyalások ezzel kapcsolatban, viszont nem tartotta kizártnak, hogy akár magánrendezvények (lagzik, keresztelők stb.), akár vendéglátóipari egységek beltereinek teljes kapacitású, akár medencék, uszodák működése esetén a fentebb már említett kritériumok legyenek majd érvényesek.

Szabó Kinga Mária

 

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!