Szatmárnémeti

Szatmárnémetiben lép fel László Attila és zenekara

2021.05.11 - 15:00
Egy tavaszi, három várost érintő miniturné utolsó állomásaként koncertezik május 23-án Szatmárnémetiben László Attila, aki első alkalommal lép színpadra a zenekarával Erdélyben — Kolozsvár (május 21.), Marosvásárhely (május 22.) — és a Partiumban.

A kézdivásárhelyi születésű énekes első szatmárnémeti koncertje március végére volt beütemezve, de a járványhelyzet miatt elrendelt lezárások okán akkor el kellett halasztani. Most viszont dupla előadással készül, és a tavaly alakult zenekarával lép fel a Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében.

László Attila és zenekara számára termékeny volt az elmúlt időszak, több online koncertet tartottak — voltak fizetős és ingyenes előadások is (Facebook live) —, dalokat írtak, a héten pedig meg is jelenik első lemezük Indulnom kell címmel, erről az albumról már felkerült egy dal a YouTube-csatornájukra is, A dal a Tiéd című.

A partiumi és az erdélyi közönség elsőként férhet tehát hozzá az újonnan megjelenő, kézzelfogható albumhoz.

László Attila és zenekara május 23-án, vasárnap 16 és 19 órától lép színpadra Szatmárnémetiben. A belépés korlátozott, jegyhez és helyhez kötött, jegyet a Dinu Lipatti Filharmónia jegypénztáránál lehet vásárolni, az ára 40 lej. E.A.

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kulturális hálózatot építenek

Egy 8,89 millió eurós projektről van szó.
Szatmárnémeti

Március a Filharmóniában

Itt a szatmárnémeti intézmény e havi műsorterve
Szatmárnémeti

A La Belle Époque a filharmóniában

Rachmaninov, Fauré, Enescu, Ravel, Boulanger, Ysaÿe, Debussy