Szatmárnémeti

Dr. Ioan Sergiu az első szatmári beoltott

Megkezdődött a COVID-19 ellen oltáskampány Szatmár megyében: kedden reggel valamivel nyolc óra után beoltották az első szatmári egészségügyi dolgozót, aki nem volt más, mint a szatmárnémeti tüdőkórházat vezető főorvos, dr. Ioan Sergiu tüdőgyógyász.
Szatmárnémeti

Részlegesen, de nyit Szatmárnémeti

Szerdán nyitnak a szatmárnémeti vendéglők, kávézók, a mozik és a színház is — igaz, most még csak befogadóképességük 30%-ával működnek, a megyeközpontban sárga forgatókönyv van érvényben.
Szatmárnémeti

Mától oltják a szatmáriakat

Szatmár megyében is kezdetét vette a COVID-19 elleni oltási kampány — ma 8 órától az egészségügyi dolgozókat immunizálják.
Szatmárnémeti

Szinte teljesen visszazöldült Szatmár

A megyében már csak hat olyan község van, amely fertőzöttségi szintje okán a vörös vagy sárga forgatókönyvi besorolás alá esik — de hogy valóban a közösségi terjedés lassulásának vagy inkább a kevés teszt, kevés fertőzött tendenciának köszönhetően, azt nem tudni.
Szatmárnémeti

Önzetlen szívvel sokat lehet segíteni

Az idei évben a jótékonysági akciók megszaporodtak, az emberek mintha szívesebben segítettek volna a bajbajutottaknak. Az egyesületek, alapítványok mögött lelkes emberek állnak, akik nélkül nem működne a segítségnyújtás. Ma Pop Leila mesél tevékenységükről.
Szatmárnémeti

Azt tapasztaljuk, hogy szükség van a kultúrára

Kovács Pistuka Emőke hegedűművészt, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia menedzserét arról kérdeztük, hogyan vészelte át az intézmény az egész évben tartó járványhelyzetet, és mire számítanak idén. Folytatódik a fiatalok bevonása a komolyzenei életbe.
Szatmárnémeti

Továbbra is szüksége van a segítségre az egyesületnek

A szatmárnémeti Freelife Egyesület az idei évben is szívesen fogad adományokat. Az egyesületnek jelenleg működőképes targoncákra lenne szüksége, de az ételadományoknak is jó hasznát veszi, hiszen közel hatszáz kutyáról gondoskodik naponta.
Szatmárnémeti

Milyen változásokat hoz 2021?

Az idei évben mérsékelten növekszik a minimálbér és a gyermeknevelési pótlék, meghatározott időben kézbesítik majd a nyugdíjakat, ugyanakkor drágul az üzemanyag és az elektromos energia.
Szatmárnémeti

„Telt házas” újévi koncert online

A Dinu Lipatti Filharmónia művészei január másodikán online újévi koncerttel kedveskedtek közönségüknek, mely igazán nagy sikernek örvendett az online térben. A művészek Toadere Dalma karmester irányításával szórakoztatták a nézőket.
Szatmárnémeti

Újévi táncmulatság és pancsolás

Táncolni s a mulatozásban megfáradt tagjainkat termálvízben pihentetni is kellemes időtöltés — viszont mindkettőért, no meg a járványügyi szabályok mellőzéséért bírságolt a hatóság.
Szatmárnémeti

Kislány az év első szatmári babája

Bőséges gyermekáldással kezdődött 2021 Szatmárban, hiszen a megyei kórház szülészeti osztályán az első három napban nem kevesebb mint 12 kisbaba — 5 kislány és 7 kisfiú — látta meg a napvilágot.
Belföld

Ismét hatalmas torlódás volt a határon

Szombaton majd' két órát, vasárnap már csak negyedet kellett várni a Romániába való kilépésnél a petei határátkelőnél, pedig hat sávon történt az ellenőrzés.