Szatmárnémeti

Kilenc községben sárga forgatókönyv szerint tanulnak

2021.05.10 - 04:27

 A határozat meghozatalakor figyelembe vették a tanintézmények adminisztratív tanácsának, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségnek, valamint a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnak (DSP) a javaslatait. A CJSU 2021/20-as számú rendelete kimondja, hogy az ákosi, kálmándi, csomaközi, lázári, mikolai, szilágypéri, tasnádszántói, sződemeteri és szatmárhegyi területi-közigazgatási egységekben működő tanintézményekben a továbbiakban is a sárga forgatókönyv szerint tanulnak majd a diákok, azaz az ötödikes, hatodikos és hetedikes diákok online oktatásban vesznek részt, az óvodások, elemisek és nyolcadikosok pedig jelenléti oktatásban. A Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal tájékoztatásából kiderül, hogy a többi területi-közigazgatási egységben, beleértve a megye városainak oktatási intézményeit, a zöld forgatókönyv szerint tanulnak a héten. Sárga forgatókönyv ott van érvényben, ahol a fertőzöttségi szint 1 és 3 ezrelék közötti — az ilyen településeken minden ovis és elemi osztályos gyerkőc fizikai jelentétes oktatásban vesz részt; a végzősök (VIII., XII., XIII. osztályosok, szakiskolák és posztlíceumok végzősei) szintén az osztálytermekben tanulnak, a többi évfolyam diákjai pedig itt is online formában vesznek részt az oktatásban. Ahol a fertőzöttségi szint 1 ezrelék alatti, ott a tanügyi zöld forgatókönyv van érvényben — minden óvoda és tanintézmény minden osztályában fizikai jelenlétes oktatás zajlik. A következő héten, bár egy ezrelék fölötti a fertőzöttségi szintjük, a tanintézmények adminisztratív tanácsának javaslatára mégis zöld forgatókönyv szerint zajlik az oktatás Börvely, Mezőpetri és Vetés községek tanintézményeiben. A jelenléti oktatás idején minden egészségügyi előírást be kell tartani, ugyanakkor a tantermek megfelelő szellőztetéséről is gondoskodni kell.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Őrzöttebb iskolák, több iskolapszichológus

Megerősítik az iskolák őrzését, és több iskolapszichológust alkalmaznak az erőszak megelőzésére.
Szatmár megye

Kezdődik az őszi vakáció az iskolákban

A tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik az őszi szünidő az iskolákban, a tanítás november 2-án folytatódik.
Szatmárnémeti

„A múltat tiszteld, s a jelent vele tedd jobbá!”

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Bălcescu–Petőfi Általános Iskolában