Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések világszerte több száz millió pácienst érintenek évente. Ezen fertőzések túlnyomó többsége szennyezett kéz közvetítésével terjed egyik betegről a másikra, ezért a helyes és megfelelő gyakorisággal végzett kéztisztítás és -fertőtlenítés az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzésének elsődleges, bizonyítottan hatásos, egyszerű és költséghatékony módja. A kézhigiénés világnaphoz idén is csatlakozott a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház munkaközössége, céljuk pedig az volt, hogy ne csak az egészségügyi dolgozók ismerjék a kézhigiéné jelentőségét, és alkalmazzák megfelelően a kézfertőtlenítést, hanem a betegek is.
A COVID-19-világjárvány során a megfelelő kézhigiéné még inkább felértékelődött a hétköznapokban is, ahogy az idei év kampányának szlogenje hangsúlyozza: „A másodpercek életet mentenek — tisztítsd vagy fertőtlenítsd a kezed!”
Előfordulhat, hogy nincs lehetőségünk kezet mosni, vagy egyéb okok miatt érdemes inkább kézfertőtlenítőt használni. Ismerjük meg, hogy a különböző hétköznapi helyzetekben melyiket kell alkalmazni!
Otthoni környezetben a legtöbb helyzetben elegendő a kézmosás, például étkezés előtt vagy a mosdó használata után. A kézmosás fő célja az, hogy megtisztítsa a kezet a látható szennyeződésektől. Ezzel szemben a kézfertőtlenítés célja a potenciálisan fertőző kórokozók inaktiválása. Vannak olyan helyzetek, amikor kézfertőtlenítés ajánlott vagy szükséges a kézmosás helyett. Ez például akkor fordulhat elő, ha fennáll annak a veszélye, hogy kórokozókkal érintkezik, és nincs kézmosási lehetőség (például bevásárlás közben, utazás során vagy tömegközlekedési eszközökön).
Mindig mossunk kezet mosdóhasználat után, étkezés, ételkészítés előtt, ételkészítés után, orrfújás után, arc megérintése előtt, hazaérkezéskor — kórokozóval való érintkezés kockázata nélkül, akkor is, ha hasznos lenne a kézfertőtlenítés, de nincs kézfertőtlenítőnk, valamint háziállat megérintése után.
Általában a kézmosás javasolt és elegendő a magánéletünkben. Vannak viszont olyan helyzetek, amikor kézfertőtlenítés ajánlott vagy szükséges a kézmosás helyett. Ide tartozik, ha a háztartásában valaki fertőző betegségben szenved, például influenzás: a beteg fertőtlenítse a kezét, mielőtt másokkal érintkezne, az egészségesek pedig fertőtlenítsék a kezüket, miután érintkeztek a beteggel! Akkor is kezet kell fertőtleníteni, mielőtt egy gyenge immunrendszerű vagy krónikus sebbel kezelt hozzátartozót gondoznánk — például otthoni ápolás során, kórházi elbocsátás után. Akkor is fertőtlenítsük a kezünket, ha fennáll annak a veszélye, hogy kórokozókkal érintkeztünk, és nincs lehetőség kézmosásra — például bevásárlás közben, utazás során vagy tömegközlekedési eszközökön. A megfelelő kézfertőtlenítéshez elsősorban az alkoholos kézfertőtlenítők ajánlottak széles antimikrobiális hatásuk, gyors behatási idejük, jó bőrtolerancia-értékeik és egyszerű használatuk miatt.
Bumbuluţ Krisztina