Az évváltás napjaiban is kevés tesztet végeztek, s január 2–án nem is közöltek adatokat – a megye fertőzöttségi szintje 0,99 ezrelékre csökkent, az összesetek száma meghaladta a 7000–et.
Az ünnepi időszak lassan a végéhez közeledik, ám a hosszú hétvége hátra levő napjain számos kikapcsolódási lehetőség közül válogathatnak Szatmár, Bihar és Máramaros megyében egyaránt.
Szatmár megyében csendesen, különösebb rendbontások, kihágások nélkül búcsúztatták a lakosok az óévet és köszöntötték az újévet. Legtöbben családi, baráti körben ünnepeltek, koccintottak egy jobb évben bízva mint amilyet magunk mögött hagyunk.
Sikeresnek bizonyult a szatmárnémeti élelmiszerpiacokra kihelyezett gyűjtőpont akció, hiszen az első tíz nap során több mint 1600 kilogramm zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket adományoztak általa a rászorulóknak.
Szilveszterkor és újévkor a bevásárlóközpontok is ünnepi munkaprogrammal működnek, ezt mindenképpen figyelembe kell venni akkor, ha a hosszú hétvége során bármire szükségünk lenne.
Ünneplés helyett a pandémia határozta meg a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet fennállásának 30. évét. Lieb-Nemes Zsolttal, a szervezet Szatmár megyei aligazgatójával a 2020-as év történéseiről, kihívásairól, negatívumairól és pozitívumairól beszélgettünk.
Elérkezett az év utolsó napja, amikor számot adunk az elmúlt esztendőről, a jó és rossz dolgokról, amikor igyekszünk néhány hagyományt betartani, hogy az új évben egészség, szerencse, gazdagság köszöntsön ránk. Idén a meghitt ünnepségek kerülnek előtérbe.
Nem csak a cégeknek volt nehéz a vírusverte 2020-as év, de a szatmári piacokon ipari cikkeket árusító kereskedőket is megviselte. Jól járt, akinek 50%-os a vesztesége, mert van, aki csődöt jelentett.
Hosszas tárgyalási időszak és tiltakozás után eredményt ért el az egészségügyben dolgozók érdekvédelmi tömörülése két követelésük esetében.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat