Szatmárnémeti

Jobbra tarts – változott a forgalmi rend!

2021.05.07 - 04:28

S hogy mindenfajta ügyeskedésnek elejét vegyék, a polgármesteri hivatal apró cölöpökkel zárta el a balrakanyarodási lehetőséget. Mint azt Maskulik Csaba városmenedzser megkeresésünkre elmondta, a közlekedési bizottságban már tavaly megszületett a döntés ezen módosításról. „Az egy nagyon veszélyes közlekedési pont, a balra kanyarodóknak két igen forgalmas sávon kellett átvágniuk, a közelben gyalogátkelők is vannak, ésszerűbb ez a megoldás, és sokkal biztonságosabb. A körforgalomig 30 métert kell megtenni, nem nagy kerülő — ezt minden civilizált országban így csinálják. Ráadásul a NEPI és a Kaufland parkolója között van átjárhatóság, arrafelé is kimehetnek.” – magyarázta.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A régebbi autókra drágább lesz az útdíj

Nem egy általános érvényű útmatrica-áremelésről van szó, hanem arról, hogy az autó környezetvédelmi besorolása szerint differenciálják az árat.
Szatmárnémeti

Forgalomfigyelő intelligencia osztja majd ki a haladási irányt a Károlyi úton

Lesz még egy sáv a Károlyi úton a körgyűrű előtt, a város bejáratánál és az a menetirány kapja majd meg ezt a plusz sávot, amely zsúfoltabb.
Belföld

Tovább kornyadozik a vásárlóerő

Az első hét hónapban 5,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom 2025 azonos időszakához képest.