A Károlyi utat érintő közlekedési változásokról is beszélt Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester a City rádió szerda reggeli Városinfó című műsorában.
Elmondta, a Vetés és Nagykároly felőli forgalmat érintő sávbővítés a vetési letérőnél lévő körforgalomtól kezdődik majd és a körgyűrű alatti körforgalomig tart, mintegy 3,2 kilométer hosszan és mindkét közlekedési műtárgy is át lesz építve a még jobb hatékonyság érdekében. A vetési körforgalom megkapja végleges kialakítását, a körgyűrű alatti pedig kétsávosra bővül.
Az új sávnak technikai fejlesztés is velejárója, hiszen a Nagykároly felőli leendő két sáv közül az egyiket – mégpedig a belsőt –, az a haladási irány fogja megkapni, amely terheltebb. A forgalmat mesterséges intelligencia figyeli majd és az amerikai filmekből ismert haladási irányt jelző világító kijelzők lesznek a sávok fölött, mutatva, hogy ez a váltakozó irányú belső sáv épp melyik irányban használható.
A tervezésért és a kivitelezésért a országos közútkezelő (CNAIR) a felelős, jelen állás szerint jövő év elején kezdődhetnek a munkálatok, amelyek várhatóan hat hónapig fognak tartani.
Princz Csaba
(Fotók: magnific.com)