Szatmárnémeti

Kivételes siker informatikából

2021.05.07 - 12:43

Az iskolában folyó magas színvonalú oktatásra bizonyíték az is, hogy a kolozsvári, debreceni, budapesti egyetemek informatikai képzéseit is egyre több kölcseys diák választja. A diákok eredményei nemcsak ebben vagy a sikeres informatikaérettségiben mutatkoznak meg, hanem kivételes versenyeredményekben is. Idén újból kiváló és különleges eredmény született, három kivételes diáklány bizonyította újból be, hogy tanulni minden körülmény között lehet, az akarat és a szorgalom legyőzi az akadályokat. 
Matematikából már több éve rendeznek külön női diákolimpiát. Ehhez hasonlóan idén programozásból is lesz diáklányoknak külön megrendezett európai diákolimpia (EGOI 2021 – 1st European Girls' Olympiad in Informatics). Az első programozó lányolimpia megrendezését Svájc (Zürich) vállalta fel (https://egoi.ch/en/), sajnos a járványhelyzet miatt csak online. Mint minden nemzetközi diákolimpiára, erre is minden ország 4 fős csapatokat nevezhet. 
A múlt hétvégén rendezték meg az olimpiai válogatóversenyt, amelyen a legjobb női programozók a Magyarország csapatába való bekerülésért versenyeztek. A kétfordulós, hatórás megmérettetésen a Kölcsey Ferenc Főgimnázium három diáklánya vett részt, Éles Júlia, Halász Eszter és Nagy Boglárka.
Éles Júlia (XI. osztály) és Nagy Boglárka (X. osztály) szoros versenyben az első két helyen végzett, így kivívták a jogot, hogy Magyarországot képviseljék a júniusban megrendezésre kerülő nemzetközi olimpián. Halász Eszter 11. osztályos tanuló a 9. helyen végzett. 
A lányok több hónapon át tartó felkészítését Demeter Csaba tanár úr mellett dr. Zsakó László, dr. Horváth Gyula, Erdősné dr. Németh Ágnes és Nikházy László oktatók, illetve Busa Máté és Lieb Hanna egyetemisták segítették, tájékoztatott Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője. 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Karácsonyvárás ízekkel, dallal és szeretettel a Kölcseyben

Kézműves portékák, ünnepi ízek, zene és tánc töltötte meg a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot: a közösség összefogása és a karácsonyi hangulat találkozott a csütörtöki vásáron az iskolaudvaron.
Szatmárnémeti

Szatmári sikerek a II. Gáspár János Pedagógiai Projektversenyen

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapatai nagyon jó eredményekkel tértek haza a november 21–22-én, Nagyenyeden megrendezett II. Gáspár János Pedagógiai Projektversenyről.
Szatmárnémeti

Közlekedésbiztonsági órát tartottak a rendőrök a Kölcseyben

A Szatmár Megyei Rendőrség interaktív közlekedésbiztonsági foglalkozásokat tartott a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, ahol több mint 90 diák tanult a felelős és biztonságos közlekedésről.