Év végéhez közeledve próbáljunk lenyugodni, igyekezzünk a rossz közepette meglátni a jót, a betlehemi csillagot, mert minden helyzetből van kiút. Próbáljuk karácsonykor megélni az örömhírt, amely az idei évben különösen időszerű: „ne féljetek!”
Krisztusban szeretett pap- sé szerzetestestvérek, tisztelendő nővérek, kedves jó hívek! 2020 karácsonyán talán félve és szorongva hallgatjuk az angyali híradást, mint annak idején a betlehemi pásztorok: Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek! Isten beteljesítette ígéretét, megszületett a Megváltó!
Milyen volt Mária és József első karácsonya, ha egyáltalán nevezhetjük így? Mert akkor még nem létezett ez a megnevezés, hogy karácsony. Velük történt és bennük a karácsony, amit 2000 év óta évről évre újra előveszünk, és megdöbbenve olvassuk a csodatörténetet.
Amikor évtizedekkel ezelőtt lehetővé vált, hogy messze élő rokonainkat, ismerőseinket, szeretteinket az ünnepek alkalmával telefonon üdvözöljük, később az internet előrehaladott technológiája segítségével már videóhívással is köszönthettük bárhol a világon, újdonság volt, és szinte hihetetlen.
Idén másképp ünnepeljük a karácsonyt, mondják. Igaz is, hisz a világjárvány sok mindent megváltoztat. A karácsony lényegét azonban nem, hisz idén is azt ünnepeljük, hogy „Megváltó született ma nektek, aki Úr és Krisztus…”
Karácsonykor nem azt ünnepeljük, hogy mi szeretjük egymást, hanem arra emlékezünk és emlékeztetjük egymást, hogy Isten szereti ezt a világot — vallja dr. Kurtinecz Melinda szívgyógyász-főorvos.
Szatmár megyében 19 családorvosi ügyelet és több gyógyszertár is éjjel-nappal nyitva lesz a karácsonyi és újévi ünnep alatt. Enyhébb panaszokkal forduljanak a családorvosi ügyeletekhez!
Az eddigi években a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia karácsonyi koncerttel kedveskedett a komolyzenét kedvelő szatmáriaknak, idén azonban a koronavírus-járvány miatt sajnálatos módon nem tudta megnyitni kapuit a zenekedvelők előtt az ünnepi időszakban, ezért a művészek úgy döntöttek, hogy ők költöznek be otthonainkba zeneműveikkel.
December 22-én rendezték meg a Szatmár Megyei Diáktanács (SzameDT) kongresszusát. A járványügyi helyzetre való tekintettel az eseményt az online térben tartották meg, s ennek keretén belül a tisztújítást is lebonyolították.
Idén március és december között kevesebb gépjárművet írattak forgalomba Szatmáron, mint az elmúlt év azonos időszakában, mondta el megkeresésünkre Valentin Farcău, a Szatmár Megyei Gépjárműbejegyzési és Jogosítványkibocsátó Hivatal vezetője.
Kezd bohózatba fordulni az új szatmárnémeti köztisztasági szerződés problémája, a rossznak kimondott álláspont lett újra jó. Ha nem az egyik fél emel itt panaszt, akkor a másik perel ott.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat