Szatmárnémeti

Adómentesség a felújítóknak

2021.04.30 - 07:16

Elfogadta tegnapi ülésén a szatmárnémeti tanács Kereskényi Gábor polgármesternek azt az előterjesztését, hogy kapjanak adómentességet öt évre azok az ingatlanok a városban, amelyeknek legalább az utcára néző homlokzatát felújítják.
„Ezzel a határozattal is szeretnénk ösztönözni a tulajdonosokat, hogy járuljanak hozzá Szatmárnémeti arculatának a javításához. Azok, akik hagyják lepusztulni az épületeiket, ötszáz százalékos többletadót fizetnek, ellenben akik törődnek azokkal, kedvezményekben kell részesüljenek” — jelentette ki a városvezető.
Az általa említett, két évvel ezelőtt bevezetett ötszáz százalékos adóemelésnek egyébként már érezhetők a pozitív hatásai, az azóta eltelt időszakban több épület lett korszerűsítve a történelmi városközpontban, mint az azt megelőző húsz évben. A tegnap elfogadott adóztatási szabályzat kedvezményt vagy akár teljes mentességet is jelenthet a tulajdonosnak, legyen az magán- vagy jogi személy. Ezt azután léptetheti életbe a városi adóhivatal, ha a homlokzat vagy tetőfelújítási munka be van fejezve.

A strand ügyirat

A tanács szavazata nyomán megalakult a régi strand ügyeit kivizsgáló bizottság, élén a polgármesterrel, és minden pártból delegált tagokkal, városházi szakértőkkel megtámogatva. Kereskényi Gábor polgármester a szavazás előtt rámutatott: szakmai végeredményét akarja a kivizsgálásnak, nem pedig politikait, ezért javasolta, hogy ilyen formában alakuljon meg a bizottság. Ez már jövő héten el fogja kezdeni a munkát, külön fogja vizsgálni a város és a strand közötti koncessziós szerződésben a strandmenedzsmentre bízott dolgokat, de azt is meg fogja nézni, mulasztott-e valamit a város a 2008 óta fennálló félkereskedelmi viszonyban. A jelen lévő 21 tanácsos közül 20 támogatta a vizsgálóbizottság megalakulását.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.