Mint azt korábban már hírül adtuk, ezen a hétvégén Szatmárnémetiben is oltási maratont tartanak, a Károlyi út 17. szám alatti Shopping City bevásárlóközpont parkolójában, ahol mindenféle előzetes bejelentkezés nélkül kaphatják meg a Pfizer–BioNTech-vakcinát az érdeklődők. Az akciót szervező hatóságok közleményben pontosították az oltási maraton részleteit: az egészségügyi személyzet ma 14–20, szombaton és vasárnap pedig 10–20 óra között várja mindazokat, akik immunizáltatni szeretnék magukat — az érintetteknek csak a személyi igazolványukat kell bemutatniuk, s akárcsak más oltási pontoknál, ott helyben ki kell tölteniük egy kérdőívet (az operativitás érdekében akinek van erre lehetősége, már otthon letöltheti a nyomtatványt a https://vaccinare-covid.gov.ro/chestionar-triaj-vaccinare-adulti/ holnapról, s ki is töltheti azt), azt követően pedig megkapják az oltást, valamint a kinyomtatott oltási igazolást, amely sem tartalmilag, sem formailag nem tér el semmiben az oltási központokban kibocsátottaktól, hiszen az érintett személyt ugyanúgy az országos elektronikus oltási regiszterbe jegyzik be.
A szervezők felhívják a figyelmet (ugyanis több hírportálon téves információk jelentek meg ezzel kapcsolatban), hogy bár az oltási sátrak egy parkolóban lesznek, de az érintetteknek ki kell szállniuk autóikból, és gyalogosan kell megtenniük azt a pár métert. Az oltási maraton ötletgazdája, Altfatter Tamás prefektus arra kéri a még immunizálatlan szatmáriakat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az akcióban, hiszen a vakcina egyrészt saját és szeretteik egészségének megőrzését segíti, másrészt a lazítások, a normalitáshoz való visszatérés elengedhetetlen feltétele a lakosság minél nagyobb beoltottsága.
Fertőzöttségi adatok
Május 6-án a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében 12 843 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, vagyis az előző adatközlés óta 20 új esetet regisztráltak, és 3 újratesztelt páciensnek lett ismét pozitív a teszteredménye.
Változatlanul tovább csökkent az egészségügyi intézményekben ápoltak száma is: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 22, a szatmárnémeti tüdőkórházban 4, a Nagykárolyi Városi Kórházban 27, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban pedig 11 koronavírusos pácienst kezelnek — s ami még örvendetesebb: közülük csak 11-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra (öten a nagykárolyi, hatan a megyei kórházban).
A gyógyultak száma 12 333-ra emelkedett, ami azt jelenti, hogy további 39 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, s újabb kivételes napként senki nem vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.
Házi vagy intézményes karanténban 792-en vannak (sárga zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) ugyancsak csökkenő tendenciát követve 89-en.
Az elvégzett tesztek száma 93 385, vagyis az előző adatközlés óta 375 mintát elemeztek, és ezek 6%-a lett pozitív.
Az elmúlt 24 órában összesen 1977-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 56 407 személyt immunizáltak a megyében, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő. A katonaorvosokból álló mobil oltócsoport a megye nyolc helyszínén 1075 lakost immunizált eddig.
Szabó Kinga Mária