Szatmárnémeti

Halálos autóbaleset történt Batizgombáson

Tragikus közúti balesethez riasztották a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőségének erőit hétfő este 21 óra 12 perckor Batizgombásra. Az autóbalesetben a járműben ülők egyike a roncsok közé szorult.
Szatmárnémeti

Februárban kezdődik a pedagógusok oltása a megyében

A tervek szerint Szatmárnémetiben február 8–tól kezdődik a pedagógusok és a tanügyi kisegítő személyzet immunizálása az Avram Iancu Általános Iskolában kialakított oltási központban, ahol a kampány második szakaszában érintettek is megkapják a vakcinát.
Szatmárnémeti

Légszennyezés: súlyos problémát okoz, mégsem vesszük elég komolyan

A WHO által meghatározott levegőminőségi határértékek betartásával évente több mint 50 ezer ember korai halálát lehetne megakadályozni Európában. A légszennyezettség okozta károk emellett jelentős költségekkel is járnak — egy szatmárinak közel 3500 lejbe évente.
Szatmárnémeti

Lámpaoszlop dőlt, bádogtető repült

A Szatmárnémetin átsüvítő viharos erejű szél jócskán adott munkát a Szamos Katasztrófavédelmi felügyelőségnek is.
Szatmárnémeti

A doni hadműveletre emlékeztek a Németiben

Tegnap a Szatmár-Németi Református Egyházközség és a Szent István Kör szervezésében emlékeztek meg a doni hadműveletről. Előadást tartott dr. Sütő Zsolt, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium történelemtanára, az alkalomhoz illő éneket adtak elő az egyházközség fiataljai.
Szatmárnémeti

Soha többé ne történhessen meg!

Tudjunk itt, a földön békében élni, és ne hagyjuk, hogy olyan belső sötét erők munkálkodjanak bennünk, amelyek elválaszthatnak embertársainktól — a szatmári svábok deportálására, a munkatáborokban elhunytakra és a kettétört életüket folytatókra emlékeztek.
Szatmárnémeti

A magyar kultúra került a fókuszba

Bár a járványügyi helyzet nem engedte meg tömegrendezvények szervezését, de a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban így is sikerült olyan programokat tartani, amelyek a kultúrára irányították nemcsak az iskola diákjainak, hanem a szatmáriaknak a fókuszát is.
Szatmárnémeti

Több a gyógyult, de az új eset is

A múlt héten többen gyógyultak, mint fertőződtek meg Szatmárban, de tíz páciens vesztette életét a fertőzés szövődményei következtében.
Szatmárnémeti

Szén-monoxid, a csendes gyilkos

A szén-monoxid évente emberáldozatokat követel. A szakemberek arra hívják fel a lakosság figyelmét, hogy a biztonsági előírások betartásával elkerülhetőekké válnak a tragédiák. Fontos a gáztűzhelyek időszakos ellenőrzése és a kémények tisztítása.
Szatmárnémeti

Fábry-díjat kapott Muzsnay Árpád

Muzsnay Árpád több mint három évtizedes közművelődési tevékenységét Fábry Zoltán-díjjal ismerték el —  a díjat a Kárpát-medence magyarságának összefogásáért tevékenykedő, nem szlovákiai személynek ítéli oda a Csemadok, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális szervezete.
Szatmárnémeti

„Volt dolgunk, van dolgunk, és lesz is elég”

A tavaly szeptemberi választások eredményeként újrázhatott Kereskényi Gábor Szatmárnémeti élén, a megyeszékhely régi-új polgármestere a pandémia miatt igencsak zűrösre sikeredett 2020-as esztendőt értékelte, és vázolta az önkormányzat idei terveit.
Szatmárnémeti

Zajlik az utókarácsonyi cipősdoboz-akció

Javában tart a szatmárnémeti Maurer Alapítvány cipősdoboz-akciója, amelyet rászoruló gyermekek megsegítésére indított. Az utókarácsonyi ajándékok kiosztása a megye több pontján zajlik.