A Los Pogos zenekar immár tizennyolc éve van jelen nemcsak a szatmári, hanem az országos és külföldi zenei világban is. Ami a zenei stílusát illeti, az együttes a punk világában talált önmagára. Zenéjével egy igencsak szép hallagatói tábort alakított ki maga köré. Egyedi Zsolt, a Los Pogos vokalistája és basszusgitárosa készségesen számolt be lapunknak a kezdetekről, terveikről, arról, hogy hogyan tevékenykedett az együttes a koronavírus-járvány miatti megszorítások ideje alatt, a punk műfajról és az azzal járó életstílusról.
Zsolttól megtudtuk, hogy bár a zenekar 2002-ben, Kolozsváron alakult meg, szatmárnémeti gyökerekkel is rendelkezik. „Az első és legtovább működő felállásban Tofán Leventével, Mihai Poppal és Mihai Macoveijel osztottam meg a színpadot. Már a kezdetektől multikulturálisak voltunk, ez természetes volt mindenki számára. Román, magyar és angol nyelvű számokat írtunk és játszottunk, függetlenül attól, hogy a zenekar szülővárosában vagy éppen Bukarestben, Jászvásáron, Szebenben stb. léptünk fel. Ezzel mi voltunk és talán vagyunk máig is az első és egyetlen itthoni punkzenekar, s küldetésnek érezzük, hogy a saját, úgymond kisebbségi nyelvünket nyíltan vállaljuk, s hozzászoktassuk a többségieket ahhoz, hogy igen, ilyen is van ebben az országban.”
Ami a bandanevet illeti, eredete egy igencsak ötletes szójátékból ered. „A zenekarnak eleinte a The Pogos nevet adtam, aztán valamelyik társamnak beugrott, hogy legyen inkább Los Pogos, úgyhogy az maradt. A Pogos a pogóból, a pogózásból — a punkkoncertekre jellemző tánc elnevezéséből — jön. Úgy gondoltam, mi olyan számokat fogunk írni, amikre nagy bulizás lesz, és hát ez bevált.”
A zene többek között azért szép, mert változatos. Egy előadóra rengeteg hatást gyakorolhatnak más zenészek, dallamok vagy témakörök. Arról, hogy melyek voltak azok az előadók, amelyek a legnagyobb hatást gyakorolták a zenekarra, a következőket mondta Zsolt: „A zenekarra konkrétan nem gyakoroltak hatást más bandák, nem mondhatjuk, hogy ez vagy az a szám olyan, mint XY együttesé, hiszen mi más közegből jöttünk. Nem érezhetjük ugyanazt, és nem is akarunk ugyanúgy szólni, mint a kedvenceink. Persze vannak olyan alapbandák, amelyek mindannyiunknak tetszettek/tetszenek, ilyen például a Ramones, a Clash, a Sex Pistols, az Exploited vagy a magyarországi HétköznaPi CsAlódások, illetve a Prosectura. Ők viszont teljesen más világban élnek, éltek, és ezért a stílusuk is teljesen más.”
Egy zenekar pályafutása során olykor előfordul, hogy bizonyos okok miatt cserélődnek a tagok. Ez a Los Pogosnál sem volt másképpen. „Rengeteg változás volt, általában a dobosok terén, de természetesen a 19 év alatt a gitárosok is cserélődtek, így mára én vagyok az egyetlen a zenekarban a kezdeti felállásból. Bár az emberek kissé szkeptikusak vagy inkább előítéletesek a punk műfajjal, életfelfogással szemben, valahogy mindig sikerült jó zenészeket találni. Kolozsváron viszonylag könnyen, Szatmárnémetiben viszont már nehezebben.”
Egy zenésznek vagy bármilyen más előadónak talán az a legrosszabb, ha nem lehet a színpadon zenésztársaival, előadásukkal nem léphetnek kapcsolatba a rajongói táborukkal. A Los Pogos ebben az időszakban ismét tagcserén ment át, a rendelkezésre álló időt pedig alkotásra szánták a tagok. „A legutóbbi nagy tagcsere két éve volt, pont a járvány előtt. Az utolsó kolozsvári koncertre már Sirgher Lóri barátom is csatlakozott a zenekarhoz, majd a koncert után volt egy kis vitánk az akkori másik gitárosunkkal, úgyhogy elváltak útjaink, illetve Wattie-val, az akkori dobossal is arra jutottunk, hogy nem folytatjuk tovább együtt, mivel ő Vásárhelyen lakik, s az elmúlt évtized bebizonyította számunkra, hogy nem egy járható út Romániában az ilyen távolsági zenélés. Tehát a járványidőszakra elváltak útjaink a korábbi zenésztársakkal, és Lórival kerestük az új dobost. Nem volt annyira könnyű, de végül rátaláltunk Akerman Csabira, aki bevált, aztán csatlakozott hozzánk Pereni Tomi, akivel szintén egy hullámhosszon vagyunk. Csabi viszont időközben külföldre költözött, így Sándor Edmond (Edi) jött a helyére, és most úgy érezzük, hogy teljesen jól szól a zenekar, és ideje újra színpadra állni. Született közben néhány új szám, készülünk az új albumra, tehát csendben dolgozgattunk, hiszen sehol nem lehetett mostanában zenélni” — mondta Zsolt.
„Természetesen több műfajt hallgattam és hallgatok jelenleg is, de a kilencvenes években, amikor rátaláltam a punkra, éreztem, hogy ez az, ami igazán nekem való. Eleinte persze csak zeneileg, hiszen előbb a zenei stílust ismeri meg az ember, aztán felfedezi, hogy nagyon sok közös van a szemléletünkben, és egy idő után észreveszed, hogy ez már nem csak a zenéről szól, hanem az azonos világnézetet vallókkal vállalsz egy közösséget, a punkmozgalom része vagy. Fontos tudni, hogy punk és punk között is rengeteg különbség van, sőt, nézeteltérés is, de ami közös, az az elnyomásellenesség, karhatalom-ellenesség, és a tolerancia alap kell hogy legyen. Nem számít, hogy értelmiségiről (költő, újságíró, tanár, muzeológus stb.), fizikai munkásról (kőműves, ács stb.) vagy az utolsó lepukkantról van szó, vannak olyan elvek, amik összekötnek, valahogy azonosak. A punkra a 80-as években is azt mondták, hogy halott, ami akkor sem volt igaz, azóta rengetegszer lehetett már ezt hallani, sőt, kicsit érezni is, de még mindig itt van, itt vagyunk. A kétezres években, amikor egyetemre mentem, s megalapítottam a zenekart, még elég kevés punkkoncert volt a kincses városban. Aztán elkezdtünk zenélni, elkezdtem koncerteket szervezni, körénk gyűlt egy nagy társaság, és egy jó kis mozgalom alakult ki. Aztán, miután elegem lett a szervezésből és az azzal járó gondokból, egy ideig nem volt ilyen jellegű koncert, aztán átvette más a helyemet, és ő csinálta, majd annak a helyét is átvette más, és ezt kell követni, ez kell ahhoz, hogy egy mozgalom működjön. Vannak nagy amerikai, angliai stb. bandák, akiket még mindig ismernek és szeretnek, annak ellenére, hogy kitartottak az 50, 40 vagy 30 éve letett alapjaiknál, nem váltak kommersz zenekarokká. Úgy gondolom, nem azt kell nézni, hogy hol tart, hol helyezkedik el egy mozgalom, műfaj, hanem tenni érte, vagy egyszerűen csak élni” — fogalmazott arról Zsolt, hogy miért pont a punk műfajt választotta a zenekar, illetve arról, hogy mit kell tudni erről a zenei irányzatról és életstílusról.
Zsolt szerint az, ha valaki zenekarban játszik, rengeteg élményt tud nyújtani, jót és rosszat egyaránt. „Zenekarban játszani nyilván rengeteg élményt nyújt. Jót is, rosszat is, főleg, ha nem feltétlenül Petőfi- vagy József Attila-verseket zenésít meg valaki, hanem mondjuk kritikát mond egy problémáról, úgymint az újfasizmusról, korrupcióról, rendőri túlkapásokról. A sok negatív élmény viszont eltörpül a rengeteg pozitív mellett, amit egy-egy koncert nyújt. Amikor látod, hogy a közönség szereti a számaidat, érti, miről énekelsz, a bulisabb számokat vidáman énekli, az attitűdösebbeket ordítja, amikor az utcán szembejön veled valaki a zenekarod pólójában, vagy egy Los Pogos-os kitűzővel, megmutatja a logónkat feltetoválva a testére, ez mind arra sarkall, hogy folytasd.”
A zenekar basszusgitárosa rendkívül elégedett eddigi teljesítményeikkel. „Szerénység nélkül mondhatom, hogy amit lehetett itthon ebben a műfajban, már rég elértük. A kis klubkoncertektől a nagy fesztiválokon keresztül rengeteg helyen játszottunk, itthon, külföldön. Általános sulisoktól kezdve értelmiségieken, egyetemi tanárokon, sajtósokon keresztül sikerült sok embert megszólítanunk, olyan helyekre is hívtak zenélni, amikről addig még életemben nem is hallottam. Külföldi válogatásalbumokra is felkerültünk, punk fanzine-ok írtak rólunk, minden jól ment, aztán 2008-ban elköltöztem Kolozsvárról, s a távolság miatt már nem volt egyszerű a zenélés, próbálás, mindenkinek más prioritásai lettek, így csökkentettük a koncertek számát, s már csak évente, kétévente játszottunk mondjuk egyszer. Aztán olyan 3–4 éve az volt a terv, hogy Kolozsváron az egyik koncert végén bejelentem, hogy ennyi volt, ez volt az utolsó bulink. Annyira jól sikerült viszont az est, hogy úgy döntöttem, itt nem lehet vége. Teljesen ismeretlen emberek, egy új korosztály töltötte meg a koncerttermet, amin én is meglepődtem, és nem lehetett abbahagyni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy amit megéltünk, amit elértünk annak idején, azt már nem lehet és talán nem is kell visszahozni, viszont hasonlót miért ne?! Kicserélődött egy korosztály, de még mindig járnak a koncertjeinkre, tudják a számainkat, saját dizájnú Los Pogos-pólóban jelennek meg a bulijainkon olyan srácok, akiknek az apjuk is lehetnék, és ez nagyon jó. Tomi, a legfiatalabb zenésztársam abban az évben született, amikor én a zenekart alapítottam. Talán ő is az egyik legjobb jele annak, hogy van értelme folytatni és újra lendületet adni az egésznek. Ha lejárnak ezek a megszorítások, és normalizálódik az élet, egész biztosan újra rengeteg helyen fogunk zenélni úgy itthon, mint külföldön.”
Végezetül Zsolt egy tömör, de zeneileg annál jelentősebb jótanáccsal is szolgált a kezdő zenészeknek: „Igazából csak annyi, hogy ne gondolkodjanak sokat, csinálják! Aki belekóstol egyszer a zenélésbe, az nem tudja abbahagyni, legalábbis önszántából nem. Tehát hangszert a kézbe, és hajrá! Keressenek maguk mellé más zenésztársakat, és nyomják a rock n' rollt!”

Kallós András