Szatmárnémeti

Éljünk az immunizálás lehetőségével!

2021.08.28 - 10:30
Szatmár megyében is megtörtént, hogy a lakosok a háziorvosuktól immunizálás nélkül próbáltak oltási igazolást szerezni, ez azonban hatalmas felelőtlenség — véli dr. Láng László háziorvos.

Bűnvádi eljárást indított a Temes Megyei Rendőrség olyan temesvári páciensek ügyében, akik azt állították, hogy be vannak oltva a SARS-CoV-2 vírus ellen, amit oltási igazolással is próbáltak bizonyítani, mégis a COVID-19 súlyos tüneteivel kerültek kórházba. A páciensek egy része azt állította, és a papírjaik is erről tanúskodtak, hogy az egydózisú Johnson & Johnson-vakcinával lettek beoltva, sokan a háziorvosaiknál. A temesvári egészségügyi szakemberek szerint túl súlyos volt a betegek állapota ahhoz, hogy valóban be legyenek oltva, ezért a rendőrség hivatalból bűnügyi vizsgálatot kezdeményezett az ügyben okirat-hamisítás és a járvány leküzdésének akadályozása gyanújával.
Dr. Gindrovel Dumitra, a Háziorvosok Országos Szövetsége oltási bizottságának elnöke is megszólalt az ügyben, aki azt nyilatkozta, nem kételkedik abban, hogy vannak olyan családorvosok, akik pénzt fogadnának el azért, hogy a vakcina beadása nélkül állítsanak ki a hozzájuk fordulóknak oltási igazolást. Azt is elmondta, hogy nagy a nyomás a háziorvosokon, hiszen kivétel nélkül minden megyében történt már olyan eset, hogy a betegek immunizálás nélkül szerettek volna vakcinaigazolást szerezni tőlük — ez vele is megtörtént, őt is kérték ilyesmire. A szakember azt mondta, főként olyanok próbáltak ilyen módon oltási igazoláshoz jutni, akik külföldre akartak utazni anélkül, hogy beoltassák magukat.
Szatmár megyében is megtörtént már, hogy arra kértek családorvost, immunizálás nélkül állítson ki oltási igazolást — tudtuk meg dr. Láng László háziorvostól. „Nálam is próbálkoztak hasonlóval olyanok, akik utazni szerettek volna immunizálás nélkül. Ez azonban hatalmas felelőtlenség, a közegészségügy veszélyeztetése” — magyarázta kérdésünkre a szakember, aki határozottan elutasította az ilyen jellegű megkeresést.
Láng doktor szerint ha akadtak olyan orvosok Romániában, akik eleget tettek a lakosok ilyen jellegű kérésének, az mélységesen elítélendő, és a törvény teljes szigorával kell lesújtani mindazokra, akik ilyesmiben részt vettek. „Tudomásom szerint Szatmár megyében arra nem volt példa, hogy oltás nélkül is igazolást adjon egy családorvos, el sem tudom képzelni, hogy a kollégáim ilyesmit tegyenek” — mondta, hozzátéve, hogy a temesvári esetek kapcsán is érdemes megvárni, míg a jogosult, hivatalos szervek elvégzik a dolgukat és kivizsgálják ezeket az eseteket.

Az oltások hatékonyak

Románia szerte egyértelműen meglódult a COVID-19-ben szenvedő betegek száma, a következő két-három hétben minden bizonnyal meredeken fognak felfelé emelkedni az esetszámok. Szatmár megyében még nincs olyan nagy baj, de nem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy milyen hihetetlenül magas a fertőzőképessége az egyre inkább terjedő delta variánsnak. Csütörtökön például 11 igazolt esetet jelentett a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság, ami a valóságban sokkal több lehetséges fertőzöttet jelent. „Egy igazolt fertőzésre 20 fel nem fedezett, lappangó beteg jut, ami azt jelenti, hogy egy nap alatt 200–300 potenciális fertőzés is lehet a megyében” — mondta dr. Láng László.
Biztos, hogy robbanni fog a betegek száma az elkövetkező hetekben, aminek több oka is van. Egyrészt a szabadságolások miatt, hiszen rengetegen utaztak augusztusban, így sokan hozhatták be külföldről a fertőzést, ugyanakkor közeleg a hűvös idő, az ősz, amikor egyre több időt töltünk majd beltereken, kevesebbet szellőztetünk, ami kedvez a fertőzés terjedésének, a harmadik tényező pedig nem más, mint a tanévkezdés.
„A gyerekek relatíve ellenállók a COVID-19-cel szemben, nem vagy ritkábban betegszenek meg, mint a felnőttek, ám a fertőzést tünetmentesen is hazaviszik, így a családtagok — szülők, nagyszülők, nagyobb testvérek — nagy számban fognak megbetegedni. A delta variáns ráadásul a fiatalokra veszélyesebb, mint az eddigi vírusváltozatok” — magyarázta a szakember.
Azt is kiemelte és lakosság figyelmébe ajánlja: az oltások hatékonyak, ez pedig már bebizonyosodott. Nagyon ritka az, hogy az oltott beteg esetében súlyos kórkép alakuljon ki.
A Romániában is alkalmazott vakcinák — Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson — hatékonyak a COVID-19 betegség súlyos szövődményei ellen, még akkor is, ha 6–8 hónap után az ellenanyagszint csökkenni kezd. A háziorvos szerint ez egy természetes reakció, más oltások esetében is így van. Az viszont, hogy az ellenanyagszint csökken, nem jelenti azt, hogy ezzel lineárisan csökken az immunitás is. Vannak például memóriasejtek is a szervezetben, amelyek támogatni tudják a védettséget, és rengeteg egyéb faktor is közrejátszik abban, hogy immunisak legyünk a koronavírussal szemben.

Még nem szükséges a harmadik

A szomszédos Magyarországon már elkezdődött a lakosság harmadik dózissal való immunizálása, az Egészségügyi Világszervezet szerint azonban a tudományos adatok „jelenleg nem igazolják” egy harmadik, megerősítő dózis beadásának szükségességét, ugyanakkor nem segíti elő a méltányosabb globális vakcinaelosztást sem.
A háziorvos szerint sem kívánatos egyelőre Romániában harmadik oltás beadása. Mint megtudtuk, Magyarországon azért van erre szükség, mert bebizonyosodott, hogy a kínai oltóanyag, amellyel a lakosság egy része immunizálva volt, a 60 év fölötti személyek esetében gyenge immuniválaszt vált ki, vagy még azt sem.

„Bár tudtam volna…”

Az elmúlt több mint másfél év tükrében dr. Láng László azt javasolja a szatmári lakosságnak, hogy aki teheti, oltassa be magát. „A már lecsengett hullámok idején nagyon sok betegem volt, aki a megfertőződést követően a COVID-19 nagyon súlyos szövődményeivel került kórházba, voltak, akiknek intenzív terápiás ellátásra volt szükségük, és sajnos olyanok is, akik nem élték túl” — nyilatkozta a szakember. Azt is elmesélte, hogy több olyan páciense van, aki szerencsére hazatérhetett az intenzív osztályról, felépült a betegségből, de azóta is azt vallja: „Bár tudtam volna, hogy mivel jár ez a betegség, mert inkább beoltattam volna magam.”
„Jön a negyedik hullám, ezért arra kérek mindenkit, aki eddig még nem tette meg, hogy oltassa be magát” — összegezte a háziorvos.

Bumbuluţ Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!