— Honnan indult, hol kezdődött a pályafutása?

— 1953-ban születtem Kolozsváron, az Apáczai Csere János Líceumba jártam első osztálytól az érettségiig. Elvégeztem a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizika szakát. Az volt a vágyam, hogy kutató legyek, ezért elvégeztem az ötödévet is. A diploma megszerzésének évében nem hirdettek meg kutatói állást, így a tanügybe kerültem, és ott is maradtam.

— Hogyan került Szatmárnémetibe?

— A feleségem évfolyamtársam volt, őt negyedik év után Szatmárnémetibe helyezték ki, egy év múlva, amikor én végeztem, a legközelebbi állás Zilahon volt. Zilahról azzal a feltétellel engedtek el, hogy elvesztem a kinevezésem. Emiatt sokáig helyettes tanár voltam. Tanítottam a mai Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban nyolc évet. Akkor szakiskola volt, és inkább olyan tanárokat vittek az iskolába, akik nem tudtak magyarul, hogy ne beszélhessenek magyarul a diákokkal. Szerettem volna letenni a véglegesítő vizsgát, de 1981–89 között nem volt versenyvizsga, nem volt lehetőségem megpályázni egy posztot. Ebben az időszakban mindig azokban az iskolákban tanítottam, ahol volt üres állás: a CFR iskolában, a Művészeti Líceumban, a Könnyűipari Líceumban (MIU).

— Mondhatjuk, hogy alig van olyan iskola Szatmárnémetiben, ahol nem tanított. Ez előnyére vált, vagy nehézségeket okozott?

— Jó lehetőség volt a tapasztalatszerzésre.

— Végül megkapta a végleges állást, de ezt követően sem maradt egy helyben.

— 1990-ben lettem címzetes tanár, amikor hosszú kihagyás után meghirdették a versenyvizsgát. Ekkor kaptam meg a kinevezésem a Faipari Líceumba. 1991-ben beindult a Szatmárnémeti Református Gimnázium, ahol az állandó katedrám mellett (Faipari Líceum) fizikát tanítottam. Amikor két-három év múlva lett annyi órám, hogy kijött a fizikakatedra, kértem az áthelyezésem, ami meg is történt. Itt tanítottam 2000-ig véglegesen kinevezett tanárként. Közben voltak óráim a Hám Jánosban. Tanítottam román és magyar tagozaton ipari szaktantárgyakat, ezek a tantárgyak nem jelentettek gondot számomra szakmailag. Nyugdíjazás után kértem két év hosszabbítást; kérhettem volna még egy évet, de szerencsére ezt nem tettem meg, ugyanis az az év volt az online oktatás. Két-három hónapig részt vettem az online oktatásban, s megtapasztaltam, hogy mennyire nehéz volt, hiszen nem volt rá felkészülve a tanügy. Kétszer annyit kellett dolgozni, negyedannyi eredményért, mint amennyit a jelenléti oktatással el lehet érni. A gyerekek tudták, hogy nem lehet buktatni, sokan közülük be se jelentkeztek az online órákra.

— Sokáig volt a Szatmárnémeti Református Gimnázium aligazgatója. Ezek az évek hogyan teltek?

— Az aligazgatói évek érdekesek voltak, mert tíz évig úgy voltam aligazgató, hogy nem volt rá státusz. A megbízatás csak az egyház részéről volt meg, nem volt akkora a diáklétszám, hogy járt volna az iskolának egy aligazgatói státusz, ezért teljes katedrával végeztem az aligazgatói feladatokat. Amikor a diáklétszám növekedett, megkaptam a kinevezésem, és hat évig voltam kinevezett aligazgató. Akkor is volt hat-nyolc-tíz órám, végül pedig úgy döntöttem, hogy lemondok, és visszatérek a katedrára. Minden igazgató és aligazgató tudja, hogy a tanítás gyakran az adminisztratív munka rovására megy. Ha jött egy hivatalos személy, nem mondhattam, hogy jöjjön vissza két óra múlva, mert addig órám van. A tanítást választottam, így volt az, hogy az utolsó kilenc évben már csak a tanítással foglalkoztam.

— 1990 után élete nagy részét a cserkészkedés töltötte ki. Hogyan kapcsolódott a cserkészmozgalomhoz, mi az, ami szép volt ebben a tevékenységben?

— A cserkészetet Harkai Gábor öreg cserkész indította újra Szatmárnémetiben, és keresett valakit, aki aktívan át tudja venni az ő szerepét. Nyugdíjas, idős ember volt már, aki a régi emlékeiből építkezett. Szabó Terézia volt a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója, őt kérte meg Harkai Gábor, hogy keressen valakit, aki elvállalja a cserkészmozgalom újraélesztését. Teri néni úgy gondolta, hogy én erre alkalmas vagyok. A feladatok engem megtaláltak. Két évvel ezelőtt adtam át a vezetést, amikor készültem nyugdíjba. Úgy gondoltam, egy olyan személy kell elvállalja a cserkészmozgalom vezetését, aki jó erőben van. Halász Zita tanárnő irányítja a cserkészeket, aki úgy került a cserkészetbe, hogy a lánya cserkész volt, megszerette, elvégzett minden képzést, és nyugodt vagyok, mert jó kezekben van a cserkészcsapat. A romániai magyar cserkészeten belül nagyon sok helyen megszűntek a csapatok, miután a vezető nem tudta végezni a feladatát. Minden területen fontos gondoskodni az utánpótlásról. Az a baj a cserkészetben, hogy miután a cserkészek kinőnek az iskolapadból, és elmennek egyetemre, nagyon kevesen jönnek vissza a csapatba. Sokan vannak viszont, akikben megmarad a cserkészet szelleme, a segítőkészség stb. Egyik legnagyobb örömöm az, hogy van öt olyan fiatal pár, akik a cserkészcsapatban ismerkedtek meg, és összeházasodtak. Nemrég hívtak egy keresztelőre, amelyen egy volt cserkészpár gyerekét keresztelték, és a keresztszülők is cserkészek voltak.

— A Szatmárnémeti Református Gimnázium felekezeti iskolaként megalakulásától kezdve valami pluszt ígért a diákjainak. Harminc év múltán elmondhatjuk azt, hogy változatlan az iskola szellemisége?

— A református gimnázium létrehozásakor az volt az egyik fő cél, hogy behozzuk a lakónegyedekből és főként falvakról azokat a gyerekeket, akiknek nem lenne lehetőségük magyar nyelven tanulni, arra kényszerülnének, hogy román tagozatra iratkozzanak. Ezt a lehetőséget kihasználva nemcsak Szatmár, hanem Szilágy és Máramaros megyéből is jönnek diákok. Nem volt cél az elitképzés, mégis nagyon sok olyan végzőse van az iskolának, aki magas szintű ismeretekre tett szert, és egyetemeket végzett. Ma már több községben segít a magyar nyelven történő tanulásban az, hogy iskolabuszokkal szállítják a gyerekeket más településekre.
Én merem mondani, hogy a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban végzett diákokon felnőttkorban is meglátszik a vallásos nevelés. Én azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy amikor dicséretre méltó tetteket hajtanak végre, mondják bátran, hogy melyik iskolába jártak. Nagyon sok lelkipásztor került ki az iskolából, akik a gyülekezeteikből ide irányítják a gyerekeket, mert tudják, hogy érdemes itt tanulni. A Szatmárnémeti Református Gimnázium egyik előnye, hogy kevesebb gyerek van, mint más iskolákban, így jobban oda lehet figyelni rájuk. Számomra külön öröm az, hogy tizenhatan dolgoznak az iskolában, akik tanítványaim voltak. A mi munkánkról csak később derül ki, hogy eredményes volt-e. Sok esetben nehéz követni a diákok sikerét vagy sikertelenségét. Nekem nagyon sok diákom életútja követhető.

— Több alkalommal részesült kitüntetésekben. Jó az, ha az embernek elismerik a munkáját?

— Legutóbbi kitüntetésem nem a tanári munkámért kaptam, hanem a cserkészetben kifejtett tevékenységemért. Ezeket a kitüntetéseket felterjesztések alapján ítélik oda, engem a cserkésszövetség terjesztett fel. A jelenlegi magyar kormány értékrendje egybeesik az én értékrendemmel. Vannak más kitüntetéseim is. Jóleső érzés, ha valakinek elismerik a munkáját, bár nekem az a véleményem, hogy nagyon sokan megdolgoztak a hasonló elismerésekért, ezekre is oda kellene figyelni.

— Hogy fognak telni a nyugdíjas évek?

— Továbbra is fogok cserkészkedni, de nem mint vezető, hanem igyekszem átadni a tapasztalataim, ha lesz rá igény. Szeretnék sokat olvasni, utazni, most a fizikalaboratórium az új épületszárnyba való átköltöztetésével vagyok elfoglalva.

Elek György