A Hans Lindner Alapítvány a Reménysugár program keretein belül július 30. és augusztus 2. között a daganatos beteg gyermekek és családjaik számára rendezett élménytábort.
Ma kezdődik a szatmárnémeti Kossuth-kertben az Expo Industry: Ipar 4.0 – itt van Szatmár megyében, ahol nagyszerű koncertek, profi szakmai kiállítók és számos program vár mindenkit.
Rendkívül könnyen és gyorsan terjed a delta variáns — sokan segítenek is neki, mert „elfelejtik” a kötelező maszkviselést zárt belső terekben, és csökken az oltatási hajlandóság is.
A páciensek számára lényegesen alacsonyabb sugárterhelést jelentő röntgengépet kapott a szatmárnémeti tüdőgondozó. A használatba vétele után évente 5–6 ezer vizsgálatot tudnak végezni a segítségével.
Napokon belül eldől, hogy a három megyebeli „kishatárátlépő” — azaz csak szombaton működő — közül melyik lesz nyitva mindennap (reggel és délután) kimondottan a határon átingázók számára.
A körgyűrűépítéshez közvetve kapcsolódó, évek óta várt munka ért a második fázisához: összeszerelésük után elkezdték felállítani azokat a villanyoszlopokat, amelyek a 194-es út mentén a középmagas feszültségű vezetékeket távolítják el a körgyűrűnek egy itteni, kritikus szakaszától.
Lassan, de konstansan emelkedik a fertőzöttségi szint Szatmár megyében, jelenleg 12 településen 40 aktív eset van, és egyetlen nap alatt öt koronavírusos páciens került kórházba.
A rendőrség, de még inkább családja kétségbeesetten keresi már több mint három hete a képen látható, szatmárnémeti illetőségű Törseök István Andrást.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat