Szatmárnémeti

Változások az oktatásban, befagyasztott bérek

2021.08.24 - 18:12

A kormány legutóbbi ülését követően tartott sajtóértekezletén a tárcavezető elmondta, hogy az osztályok létszámának csökkentése, illetve a 39 új óvoda megnyitása miatt kell növelni az állások számát, és a kabinet jóváhagyta az erről szóló határozatot. Jelenleg 286 550 pedagógusi állás van a közoktatásban, ehhez még hozzáadódik 3500, magyarázta.
A 185-ös törvény értelmében egy elemi osztályban legtöbb 25 gyermek tanulhat, 5–8. osztályban 29 lehet a maximális létszám, a líceumi osztályokban pedig 33, kivéve a 9. osztályt, amely esetében az idén hozott miniszteri rendelet 26-os, illetve 24-es maximális létszámot állapít meg, tagozattól függően, említette meg Cîmpeanu.
Cîmpeanu arról is beszámolt, hogy a kabinet jóváhagyta azt a határozatot is, amely értelmében az idei érettségin 10-esre vizsgázó diákok 3000 lejes, a képességfelmérő vizsgán 10-es osztályzatot elérő tanulók pedig 1000 lejes pénzjutalomban részesülnek. A miniszter szerint 163 érettségiző és 132 képességvizsgázó diákról van szó.

Nem lesz fizetésemelés

A tanügyminiszter ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a tanügyi alkalmazottak fizetését nem fogják tudni megemelni a költségvetés-kiigazítás után sem, mivel számos más prioritása van az oktatási rendszernek, melyeket finanszírozni kell. A tanárok fizetése 2021. szeptember elsejétől kellett volna emelkedjen, azt követően, hogy 2020. szeptember elsején ezt elhalasztották.
A tárcavezető rávilágított, hogy az újonnan létrehozott posztok finanszírozására, a bölcsődék alkalmazottainak fizetésére, az új óvodák alkalmazottainak bérére, valamint egyéb kiadásokra kell a pénzalapot fordítani. A tanárok fizetése 2020. szeptember 1-től 16 százalékkal kellett volna növekedjen a 2017/153-as számú törvény értelmében, és 2021 szeptemberétől újabb emelések kellett volna bekövetkezzenek, azonban akárcsak tavaly, most is elhalasztották az intézkedés bevezetését.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

„A templom a túlvilágért, az iskola a máért.”

Dr. Daniel David szatmárnémeti születésű oktatási miniszter jelenlétében adták át a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola új épületszárnyát.
Vidék

Nem csomagokat, fajátékokat kaptak

Három képességfejlesztő szabadtéri játékot kaptak a sándorhomoki iskolások.
Belföld

Az ember és a mesterséges intelligencia jövője Erdélyben

A repetitív legyen az MI-é, a szociális készségek lesznek a jó munkaerő kulcsa