A hét utolsó hivatalos munkanapján, pénteken a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 13 065 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta hat új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül egynek sem lett ismét pozitív az eredménye.
Nem titok, hogy az online tér számos veszélyt rejtegethet még azok számára is, akik igencsak jártasak benne. Az idősebb generáció igyekszik haladni a korral, egyre többen regisztrálnak közösségi oldalakra, vagy éppen teszik meg első lépéseiket az online vásárlások világában.
Több mint egy hónapja keresi a választ a szatmári környezetvédelmi őrség arra a kérdésre, hogy ki piszkítja össze a Kossuth-kerti padokat, és mit lehet tenni a jelenség tartós megszüntetésére.
Ahol ott van az utca felszíne alatt a csatornavezeték, ott kötelező ezt a szolgáltatást igénybe venni; az Apaserv hangsúlyozza, hogy törvény mondja ki, hogy ezt meg kell tenniük az embereknek.
Az idei évben 101 közlekedési baleset történt a Szatmár megyei utakon, melyekben 14-en vesztették életüket, közölte a megyei rendőr-felügyelőség. A csökkenő tendencia ellenére fokozott odafigyelést kérnek, amit hangsúlyos rendőri jelenléttel igyekeznek elérni.
Az elmúlt 24 órában egy beteg vesztette életét az országban a koronavírus-fertőzés miatt kialakult COVID-19 betegség szövődményei miatt, egy 76 éves Szatmár megyei páciens.
Hat lelkes önkéntessel bővült a szatmárnémeti Stea Egyesület önkéntescsapata. A francia Scouts et Guides de France cserkészcsapat tagjaival játszva tanulnak a kedvezményezett gyermekek.
Új oxigéntartály felszerelésével készül a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház a járványkórház oxigénellátásának zavartalan biztosítására —tudtuk meg Adrian Marc kórházmenedzsertől.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Program 2021 szeptemberében induló ötödikes évfolyamába már lehet jelentkezni, írják a szervezők, akik kihangsúlyozzák, hogy várják minden városukban az érdeklődő diákok jelentkezését augusztus 30-ig.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat