Szatmárnémeti

Búzastatisztika az új kenyér ünnepén

Fotó: felegyhazikozlony.eu
2021.08.20 - 09:17
Az Erdélystat nemzeti ünnepünk alkalmából elkészítette Erdély búzastatisztikáját a 2016 és 2020 közötti periódusról: Szent István király és az államalapítás mellett ma van az új kenyér ünnepe is.

Augusztus 20-a Szent István király és az államalapítás mellett az új kenyér ünnepe is, amelynek a hagyomány szerint az egyik eseménye az aratás utáni új búzából sütött kenyér megszentelése. Az Erdélystat az ünnep alkalmából készített búzastatisztikájából kiderül, hogy Romániában 2,1 millió hektáron 9,1 millió tonna búzát, Erdélyben pedig 475,7 ezer hektáron 2,1 millió tonna búzát takarítottak be az elmúlt öt év átlagában. Romániában tehát 4,3, Erdélyben pedig 4,5 tonna volt az éves hektáronkénti termésátlag 2016–2020 között.

Búzastatisztika

Erdélyben a búza éves termésmennyiségét vizsgálva 2020 volt az egyik legrosszabb esztendő az elmúlt nyolc évben. A búza kibocsátásának nagyobb mértékű változása főképp az időjárási viszonyoknak, valamint a termelői árak jelentős ingadozásának tudható be, így az éves ingadozások kiigazítására a 2016 és 2020 közötti évek átlagát vizsgálták Erdélyben, Erdély régióiban és megyéiben.

Romániában 9,063 millió tonnás búzatermést takarítottak be 2,124 millió hektár területről 2016–2020 átlagában. Erdélyben 475,7 ezer hektáron 2,118 millió tonna búzát takarítottak be az elmúlt öt év átlagában. Az erdélyi búzatermés több mint fele (54%-a), összesen 1,143 millió tonna a Bánságban termett. Az erdélyi átlagos búzatermés közel negyedét a Partiumban aratták le a termelők: 129 ezer hektáron összesen 512,4 ezer tonnát. Székelyföldön éves átlagban 125,1 ezer tonna búzát termeltek 33,8 ezer hektáron. Közép-Erdélyben pedig 37,2 ezer hektáron 159,8 ezer tonna búza termett 2016–2020 átlagában.

Termésátlag

Erdélyben átlagosan 4,5 tonna búza termett hektáronként az elmúlt öt év átlagában. A termésátlagot nézve Erdély régióin belül is megfigyelhetők a különbségek: míg Észak-Erdélyben mindössze 3,5 tonna búza termett hektáronként, addig a Bánságban hektáronként 5 tonna a búza terméshozama a megfigyelt időszakban.

A jelentős arányban magyarlakta régiók közül a búza éves termésátlaga Székelyföldön 3,7, Partiumban 4, Közép-Erdélyben pedig 4,3 tonna/hektár. A termésátlag a síkvidéki, jellemzően nagyüzemi termelést folytató megyék esetében magasabb.

Megyei lebontásban is vizsgálva az Erdélystat adatai szerint Szatmár megye jól állt: a búza terméshozama 2016–2020 átlagában 4,1 tonna volt hektáronként, míg az éves termésmennyisége 158,2 ezer tonna.

Egyéni gazdaságok

Erdélyben üzemtípus szerint a búzatermés 49,6%-át az egyéni gazdaságok, 50,4%-át pedig a társas gazdaságok termelték az elmúlt öt év átlaga szerint. Ugyanakkor Erdélyben az egyéni gazdaságok vetésterülete meghaladta a társas gazdaságokét (52,1%, illetve 47,9%). Erdélyben az egyéni gazdaságok 247,7 ezer hektárról több mint 1 millió tonna búzát takarítottak be az elmúlt öt év átlagában.

Az erdélyi régiók közül Észak-Erdélyben és Székelyföldön kiemelkedően magas arányban az egyéni gazdaságok aratták le a búza 89,8, illetve 86%-át. Közép-Erdélyben a búzatermelés 66,9%-át az egyéni gazdaságok takarították be, Partiumban pedig 69,4% ez az arány. SZFÚ

 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Mezőteremen tartják az V. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget

A rendezvény 10 órakor szentmisével kezdődik a mezőteremi Szentkereszt római katolikus templomban
Szatmár megye

Két héttel hamarabb arattak

A nagy meleg a mezőgazdaságra is rányomja a bélyegét, a megszokottnál két héttel hamarabb kezdődött a búza aratása.
Szatmár megye

Kezdődnek a tavaszi munkák a szántóföldeken

Vetik az árpát, lazítják a téli szántást, készülnek a kapásnövények vetésére, az őszi vetésű búza, tritikálé és repce most kapja a tápanyag-utánpótlást.