Szatmárnémeti

Két község a vízválasztó határán

2021.08.27 - 20:30


Az elmúlt időszakban a napi koronavírus-tudósításainkba visszakerültek a megyebeli települések fertőzöttségei szintjeivel kapcsolatos adatok — de sokak véleményével ellentétben nem azért, hogy „már megint riogassuk az embereket”, vagy vaskosabb megofalmazásban „megint kezdjük a szemen szedett hazudozást”, hanem azon egyszerű oknál fogva, mert több hónapos szünetet követően ismét vannak fertősöttségi szintek. És sajnos igen gyorsan, egyik napról a másikra emelkednek — olyannyira, hogy a mindenkori vízválasztónak számító három ezrelék határmezsgyéjéhez érkezett Batarcs (2,89) és Komorzán (2,87) község, míg Tartolc (1,58) és Nagytarna (1,52) hamarosan érkezik a növekvő esetdinamikának köszönhetően, ami egyben azt is jelenti, hogy az említett községekben hamarosan életbe lépnek a törvénykezés által előírt (és első körben főképp a magánrendezvényekre, valamint kereskedelmi egységek nyitvatartására vonatkozó) korlátozások.
Természetesen nem csak a fent említett négy községben változnak napról napra a fertőzöttségi szintek — például Szatmárhegyé 0,76 ezrelékre emelkedett az előző napi 0,5-ről —, mint ahogy maga a települések listája is folyamatosan módosul: lekerült ugyan Piskolt és Homoród, de (ismét) felkerült Erdőd városa (0,13), Vetés (0,17) és Halmi (0,37) község; Szatmárnémeti fertőzöttségi szinte 0,25 ezrelékre, Szatmár megyéé pedig 0,26 ezrelékre emelkedett.
A megyei közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében augusztus 27-én már 13 248 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta — hónapokra visszamenően a legnagyobb számú — 23 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül háromnak lett ismét pozitív a teszteredménye.
Változatlanul emelkedik a gyógyultak száma is, elérve a 12 729-et, vagyis az előző összesítés óta hat páciensnek sikerült legyőznie a kórt, míg az elhunytak száma továbbra is 389. Módosult az intézményes egészségügyi ellátást igénylő koronavírus-fertőzöttek száma is: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 21 pácienst kezelnek, intenzív terápiás ellátásra pedig 4 beteg szorul; míg a szatmárnémeti tüdőkórházban 7, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban pedig egy koronavírusos pácienst kezelnek.
Az elvégzett tesztek száma 141 459, ami azt is jelenti, hogy az elmúlt 24 órában igen sok, 642 mintát elemeztek, s ezek 4%-a lett pozitív (egy százalékkal több, mint az előző nap).
Házi vagy intézményes karanténban 580-an vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg a házi elszigeteltségben lévők (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) száma ismét két tucattal növekedve elérte a 101-et.
A közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 378-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 92 119 személyt immunizáltak.
A Szatmár megyei határátkelőknél az elmúlt 24 órában 1971 utas lépett az ország és a megye területére, s közülük 57 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Szatmárnémeti

Újragyulladhat az éjjel kiégett elektromos autó

Szatmárnémetiben, a Traian sugárúton, a Kossuth-kertnél lévő töltőállomásra kötött villanyautó égett hétfő éjjel mint a fáklya!