Sport

Elhunyt Fogel László, a Szatmárnémeti VSK igazgatója

Csütörtök hajnalban, hosszan tartó betegség után, 68. életévében elhunyt Fogel László közgazdász, a Szatmárnémeti Városi Sportklub igazgatója.
Sport

Sima ügy, elődöntős a VSK

Mindkét nap ötven pont különbséggel verte a kolozsvári ellenfelét a Szatmárnémeti VSK, aki így máris készülhet a női kosárlabda-bajnokság rájátszásának elődöntőjére, ahol az Arad vár rá.
Sport

Nem lesz címvédés a BL idei kiírásában

Nyert, de nem tudta ledolgozni hátrányát a Bayern München és a FC Porto a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének kedd esti visszavágóján.
Sport

Kialakul a Bajnokok Ligája elődöntőjének a mezőnye

A kedd esti két továbbjutó után szerda este újabb két együttes csatlakozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnyéhez.
Sport

Visszatér Manchesterbe Kovács

Miután múlt héten a Manchester City – Borussia Dortmund Bajnokok Ligája negyeddöntő-mérkőzésen volt negyedik bíró, most játékvezetőként tér majd vissza Manchesterbe Kovács István.
Sport

Szombaton kezdődik a Rally Sprint-idény

Öt forduló szerepel a Rally Sprint idei versenynaptárában, amelynek első futamát ezen a hétvégén rendezik. Seletye Dávid versenyigazgató idén is tervez futamot a Transilvania Motor Ringen.
Sport

Bajnokok Ligája: fel tud-e állni a padlóról a Bayern München?

Kedd este kiderül a labdarúgó Bajnokok Ligája első két elődöntőse, Sevillában és Párizsban ugyanis megrendezik a negyeddöntők első két visszavágóját.
Sport

Vasárnaptól háromhetes bajnokság

Tizenkét csapat küzd majd a megyei bajnoki címért: az AJF két szériába osztotta őket, az első körben egymással játszanak öt fordulót, majd a csoportok legjobbjai elődöntőn és döntőn is mérkőznek.
Sport

Bumba gólt lőtt, Enét kiállították, Rus végig játszott

A címvédő és éllovas Ferencváros otthon 1–1-es döntetlen játszott a tabellán második Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján.
Sport

Kezdődik a rájátszás, Kolozsvár az ellenfél

Az alapszakaszban tizenkilenc megnyert és három elvesztett bajnoki mérkőzés után a második helyről kezdi hétfő este a Nemzeti Liga rájátszását a Szatmárnémeti VSK.
Sport

Hidegzuhannyal zárult veretlenségi sorozat

A Szatmárnémeti VSK – négy veretlen mérkőzés után – idénybeli legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el szombaton a désiek elleni bajnoki mérkőzésen. Ritli Zoltán edző elismerte, ezután a 8. hely megőrzése a reális cél.
Sport

Simona Halep visszalépett a Billie Jean King Kupa rájátszásából

Simona Halep visszalépett a Billie Jean King Kupa (volt Fed Kupa) rájátszásából, és nem vesz részt az Olaszország elleni meccsen — tájékoztat a Román Tenisz Szövetség (FRT) hivatalos honlapja.