Felújítás alatt áll a nyolcszáz éves ákosi templom, folyamatban vannak a régészeti feltárások, amelyek során többnyire újkori leletre és temetkezési helyekre
A sváb kultúra egyik legfontosabb eleme a tánc, ezen eszme jegyében szervezték meg immár hetedik alkalommal a hagyományos Német-Sváb Tánccsoportok Találkozóját
Harmadik alkalommal szervezték meg a Bogdándi Táncházat, amelyen a helybelieken kívül tíz településről érkezett több mint 200 fiatal vett részt, tudtuk meg a táncház
Már egy évtizede annak, hogy a Német Demokrata Fórum először megszervezte a kaplonyi svábok találkozóját, ami azóta hagyománnyá vált, és évről évre egy jó
Tegnap tizenhatodik alkalommal rendezték meg Hadad napját, amelyre a helyiek mellett Magyarországról, Németországból, Dél-Koreából és az USA-ból érkeztek hazatérők
Szombaton a hadadi evangélikus templom kertjében emléket állítottak azoknak a hadadi németeknek az emlékére, akiknek ősei Németországból telepedtek ide, utódaik
Ebben az évben is sokan vettek részt a Kölcsey-emlékfutáson
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat