„Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket!” (Mk 10, 13–16) mottóval egyházmegyei szintű találkozót szerveztek roma fiataloknak április 21-én a túrterebesi
Kedden 17 órától hazai pályán játszik a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata: a harmadosztály 5-ös csoportjának hétközi fordulójában a hat mérkőzése veretlen
A környezetvédelem fontosságának kihangsúlyozása volt a fő célja 2005-ben a börvelyi iskola igazgatójának, Molnár Zoltánnak, amikor létrehozta azt a versenyt,
Harmincnégy bormintával neveztek be a szatmárhegyi borversenyre — húsz fehér, tizennégy vörös —, ebből hét minta arany, tizenkettő ezüst és tizenegy bronz
Sikerült összekötni két győztes meccset a Tasnádi Unirea legénységének, és az így szerzett pontokkal már a kilencedik helyre jöttek fel a Liga 3 5-ös csoportjának
Hárombusznyi — szám szerint százötven — diák érkezett tegnap délelőtt a mezőfényi erdő egyik távoli részére, hogy részt vegyen abban a munkában, amely révén
Az infrastruktúra és a kulturális élet fellendítését tűzte ki célul a mezőfényi községvezetés
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat