Vidék

XXIX. Érmindszenti zarándoklat

2018.11.02 - 17:03

Ady Endre halálának közelgő centenáriuma jegyében rendezi meg november 16-án és 17-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a tasnádi, adyfalvi és nagykárolyi társszervezőkkel közösen az immár 29. alkalommal sorra kerülő hagyományos, év végi Kárpát-medencei Ady-megemlékezését, az érmindszenti zarándoklatot.

 

November 16-án, pénteken Száz év Ady nélkül címmel irodalmi tanácskozással adóznak a költő emlékének. 10 órától Szatmárnémetiben a Szatmár-Láncos Református Egyházközség Kálvin Központja ad helyet a rendezvénynek, amely 17 órakor Nagykárolyban, az Ady és Itóka tavaly felavatott szobra előtti főhajtást követően a Deák Endre-teremben folytatódik. Az irodalmi tanácskozás után 19 órától (ugyancsak a nagykárolyi Deák Endre-teremben) Havas Judit budapesti előadóművész mutatja be Cserey Csaba szatmári ütőhangszeres közreműködésével Intés az őrzőkhöz című pódiumműsorát. November 17-én, szombaton a költő szülőfalujában, a református templomban 10 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak, 11 órától pedig az Ady-szülőház udvarán folytatódik, majd koszorúzással zárul a rendezvénysorozat. Az Ady-emlékmúzeum udvarán a művelődési és politikai élet kiváló személyiségei (köztük Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke) méltatják a költőt. Az emlékműsor keretében fellépnek a budapesti Ady Versmondó Szalon tagjai.