Vidék

Szent Erzsébet-búcsúk három helyen

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe lesz november 19-én, kedden, amikor az egyházmegye három pontján is búcsút ünnepelnek
Vidék

Erdélyi körútra indul a BBTE

Népszerűsítő karaván keretében székelyföldi és partiumi iskolákba látogat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozata 2019
Vidék

Újabb sertéspestis-gócok a megyében

Szatmár megye két újabb helyszínén azonosították a rendkívül könnyen és gyorsan terjedő, emberre nem, de sertésekre annál inkább veszélyes afrikai sertéspestis-vírust
Vidék

Mise en place — minden a maga helyén

Ha a magunk helyén vagyunk, nem nehéz hűségesnek lenni sem Istenhez, sem az Ő megbízatásához, hiszen a presbiterek példaképei a nyájnak, a lelkipásztornak pedig munkatársai,
Vidék

Baleset Pettyénben — FRISSÍTVE

Súlyos közlekedési baleset történt Pettyén belterületén, egy személyautót „tarolt le” egy villásrakodóval felszerelt traktor
Vidék

Mindennapos a verbális agresszió

Szinte mindennapos, hogy a mentőszolgálat szakembereit verbális agresszió éri, de sajnos az is megtörténik, hogy fizikailag is bántalmazzák a szakembereket — tudtuk
Vidék

Presbiteri konferencia: felelősségvállalás, egyházszervezés

Az aktív egyházi élet működéséhez nagyon fontos, hogy a lelkipásztor mellett olyan presbiterek és gyülekezeti tagok álljanak, akik a munka egy részét leveszik az
Vidék

Közösségi összefogással szépült a dabolci református templom

Az alig 120 lelkes gyülekezet erő feletti fizikai munkájával és anyagi támogatásával új padlózat, karzat és padsorok dicsérik e kis közösség összefogását
Vidék

Sikeresen zajlottak a Tasnádi Magyar Napok

Színes programkínálatot felmutató, nagy látogatottságnak örvendő volt a Tasnádi Magyar Napok idei rendezvénysorozata
Vidék

Emlékmű a hősök tiszteletére

Tegnap a bogdándi református templom ravatalozója előtt emlékművet állítottak az I
Vidék

'Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel'

Őseik meghagyásaként: „kint a hegyek lábánál” gyűlt össze az avasújvárosiak közössége, hogy örömhírt víve a Hegyi Prédikáción adjanak hálát mindazért
Vidék

Figyelmeztető lövésekkel állították meg a szekeret

A halmi határrendészeknek nem megszokott szállítókkal akadt dolguk — hiszen ezek a bőrüket aprópénzért vásárra vivő, az illegális cigarettakereskedelmi lánc