Vidék

Itt jó helyen vannak a gyerekek

2019.11.25 - 11:51

„Közösség lett a kálmándi” — minden bizonnyal ez volt a legfontosabb megállapítása az immár harmadik alkalommal megszervezett kálmándi kézis bálnak, amelyet szombaton tartottak meg.

Igazán sokan tettek eleget ennek a meghívásnak: háromszázan voltak jelen, talán még többen is, hiszen üres hely nem akadt. Külön ültek a gyerekek, sőt, a tinédzsereknek saját termet is biztosítottak, hiszen ők immár olyan nagyok, olyan önállók, hogy ezt is kiérdemelték. A szülők pedig kedélyesen beszélgetve — eleinte, hiszen később a tánc lett a főszereplő — örülhettek ennek a mind jobban kikerekedő mozgalomnak.

Az indító, Belényi Gábor edző üdvözölte a bálozók sokadalmát. Több idézettel is készült, így Böjte Csaba atya egy gondolatával is, miszerint igenis vannak jó emberek, és amennyiben ezt meg akarjuk tapasztalni, tegyünk valami jót, és meglátjuk, mennyien csatlakoznak hozzánk. A kálmándi edző is megtapasztalta mindezt. Mint rámutatott, a munkájuk eredménye az, hogy itt állhatnak. Hogy ennyien vannak. Hogy kimozdítják a gyerekeket a laptop elől. Érzése szerint ez minden egyéb eredménynél több. A magvas gondolatok mellett szabadkozott is a szervezők szószólója. Például megemlítette, hogy akár felszolgáló személyzetet is felkérhetnének, talán mesterszakácsok különlegesebb ételremekekkel tudnának előállni. Ellenben ők idén is úgy döntöttek, hogy mintegy negyvenen — szülők — már péntek délelőtt nekikezdenek a báli előkészületeknek. Sütöttek, főztek, díszítettek. Megeshet, hogy kicsit késve érkezik az étel, ellenben különösen jó szívvel tálalják fel azt.

Természetszerűleg a támogatóknak is járt a köszönet. Többek között a község vezetőségének, hiszen ettől ismét kaptak a bálra hatezer lejt, de számos egyéb tekintetben is támogatja a kézis sulit. Szintén hálásak a helyi oktatási intézmény vezetőségének, a tanároknak, az iskola munkatársainak — az edzéseik egy részét náluk tartják, de egyébként is mindenki segítőkész, megértő, rugalmas, ha erről a mozgalomról van szó. Külön köszönetet mondott Ritli Henrietta edzőnek, aki nemrégiben vált anyukává. Mint Belényi Gábor bevallotta, talán még a gyerekeknél is jobban hiányolja őt, hiszen így egyedül kell ennyi kézissel foglalkoznia. Háláját fejezte ki a kaplonyi sportterem fenntartóinak, hiszen kedvezményes áron használhatják a termet. Hasonlóképpen hálás a mezőfényieknek és minden támogatónak. „Mindenkinek, aki így áll hozzá…” — fogalmazott az edző. És minden elhangzó nevet taps köszöntött. De szólt a többiekről is. Egy hölgy a burgonyát biztosította a bálra, a sós süteményeket két anyuka készítette, a káposztát egy másik helybeli ajánlotta fel. Nagyon sok szülő segédkezett. Községi tanácsosi díjazásukat hárman is felajánlották a bál költségeihez való hozzájárulásként. Nagyon sokan tombolanyereményeket biztosítottak a szervezőknek, így abroncscserét, családi pizzát, kapát, nyulat, szépségápolási szereket, női és férfihajvágást, fődíjként pedig egy porszívót ajánlottak fel, Brém Árpád pedig, aki a kézis utánpótlás-mérkőzéseken rendszeresen ellátja a bírói feladatokat, egy szignózott labdát hozott magával és adott át nyereményként.

A partiumi kézis mozgalom ötletgazdája, koordinátora, Kiss Sándor Zoltán is szót kapott. Ő is kiemelte, hogy példaértékű az, ami Kálmándon történik. Megemlítette, hogy míg az első kézis báljukon százötvenen voltak, immár kétszer annyian álltak ki ekként is az ügy mellett. Mint fogalmazott: „Közösség lett Kálmánd.” Szerinte a legalapvetőbb szülői kötelesség érdekében — tisztességgel nevelni a gyerekeinket — ez a célravezető. Kiemelte a szülők számára, hogy a kézis mozgalomban „jó helyen vannak a gyerekeitek”.

A bál persze korántsem a szavakról, annál inkább a jókedvről, a táncról, a közösségi élményről szólt. A mezőfényi Color Band szolgáltatta a zenét. A bálnak ezúttal is volt közhasznú indíttatása: a parókia melletti játszótér felszereléséhez fognak hozzájárulni, de a súlyosan beteg érkörtvélyesi kisfiú gyógykezelésére is juttatnak pénzt.

Megyeri Tamás Róbert