Hétfőn közgyűlést tartott az RMDSZ erdődi szervezete és az Erdődi Petőfi Kör. A két szervezet eddigi elnöke, Szakács Imre korára és egészségi állapotára hivatkozva lemondott tisztségeiről.

Szakács Imre 1969 őszén került Magyargéresre tanítónak. A tanítói munkát sohasem tekintette munkának, hanem mindig hivatásként végezte a feladatát. Abban az időben a pedagógus — anélkül, hogy valaki fizetett volna érte, vagy igazolást kapott volna, ami később érdemfizetésre jogosította volna — néptáncot tanított, énekkart és színjátszó csoportot működtetett stb. 1979-ben került Erdődre, de még öt évig gyalog járt vissza Magyargéresre. Első dolga volt, hogy megismerje Erdőd történetét. Fontos megjegyezni, hogy az 1910-es népszámláláskor Erdődnek 3600 lakosa volt, s ebből 133 volt román. Szakács Imre szerint fontos, hogy az eljövendő generációk megismerjék az Erdődön felhalmozott értékeket, emiatt van szükség az RMDSZ-ben és az Erdődi Petőfi Körben is generációváltásra. Szakács Imre az RMDSZ helyi szervezete elnökének Lukács Gábort, az Erdődi Petőfi Kör elnökének pedig Bányai Zoltánt javasolta, akiket a közgyűlés egyhangúlag elfogadott, Bányai Zoltán azonban családi okokra hivatkozva nem fogadta el a jelölést, erre a tisztségre egy későbbi gyűlésen tesznek újabb javaslatot. Az Erdődi Petőfi Kör alelnökei Fecser István és Kovács-Széles Andrea lettek. Az RMDSZ alelnökének Nuszer Györgyöt és Molnár Zsoltot választották. Szakács Imre mindkét tisztség tiszteletbeli elnöke lesz.

Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke megköszönte Szakács Imre eddigi munkáját, és elmondta, hogy bízik abban, hogy tiszteletbeli elnökként ezentúl is segíti majd mindkét szervezet munkáját. Pataki arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy feladat vár mind az RMDSZ szervezetre, mind az Erdődi Petőfi Körre, eredményeket pedig csak együttműködve lehet elérni. A kultúra és a közélet összefügg, mindkettő hozzájárul az erdődi magyarok megmaradásához, fogalmazott, felhívva a figyelmet arra is, hogy összefogással és kitartó munkával el lehet érni azt, hogy az erdődiek komoly szerepet kapjanak a helyi önkormányzatban, és végre kihelyezhessék a magyar nyelvű helységnévtáblákat, valamint a közintézmények neve is fel legyen tüntetve magyar nyelven is.

„Nekünk egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv” — idézte Kányádi Sándort hozzászólásában Elek György, aki emlékeztetett arra, hogy akárcsak a költő, Szakács Imre is Nagygalambfalván született, onnan hozta magával a botot és a furulyát. Szakács a Szatmári Friss Újságnak adott korábbi interjúban mesélte el, hogyan került Nagygalambfalváról Magyargéresre, majd Erdődre. Talán a könny is kicsordult a szeméből, amikor mesélte a történetet, ugyanis soha be nem gyógyuló sebeket szakított fel. Ő nem az a típusú ember, aki kalandvágyból vagy a jobb megélhetésért hagyta el szülőföldjét, hanem azért, mert az akkori hatalom mindent megtett, hogy szétszórja a tömbben élő magyarokat. Szakács Imrét nem hallgattatták el, nem lehetetlenítették el azzal, hogy jó nagy távolságra küldték el szülőföldjétől, ő szülőfaluja, Nagygalambfalva nagy költőjének szellemiségében — „Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv” — elkezdett építkezni, feleségével hagyományőrző tevékenységekbe kezdett, évtizedeken át nevelték magyarságtudatra a magyargéresi és az erdődi fiatalokat. A Petőfi-kultusz építésében nagy szerepe volt az általa megalapított Erdődi Petőfi Körnek, amelynek elnöke, mozgatórúgója és a rendezvények ötletgazdája volt.

„Mindennek megszabott ideje van…” Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy Szakács Imre most kilép az erdődi közéleti és kulturális életből. Elérkezett az idő, hogy azok vegyék át a feladatok végzését, akik mellette nőttek fel, akik csakúgy, mint ő tette, felvállalják, hogy „Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv.” Nem lesz ez egyszerű feladat a jövőben Erdődön. Folyamatosan fogy a magyarság, csökken a magyarul beszélők száma, előbb-utóbb megkérdőjeleződik a magyar oktatás létjogosultsága, de mindig itt marad Petőfi Sándor, Károlyi Sándor, Bakócz Tamás és Drágfy Bertalan, valamint a református zsinatok szellemisége. És természetesen Szakács Imre példája is. Volt kitől tanulni, van mit folytatni, lesznek, akik folytassák — fogalmazott méltatásában Elek György.

A további kötetlen beszélgetésen szó esett arról is, hogy milyen feladatok várnak az erdődi magyarságra együtt a svábokkal azért, hogy ne csupán megmaradjanak, hanem otthon is érezzék magukat.