Vidék

Razzia Sárközújlakon a mezei lopások ellen

Örökzöld probléma a terménylopás — Sárközújlakon a rendőrség és a csendőrség segítségével tartottak nagyszabású razziát a mezei lopások visszaszorítása érdekében, s az akció folytatódni is fog.
Vidék

Engedélyeztetésig zárt terület

Elkészült a lunaforrási sípálya legfontosabb tartozéka, a 19 ezer köbméteres gyűjtőtó, s bár a pálya műszaki átvételét még idén megejtik, sízni csak az engedélyeztetések után lehet majd.
Vidék

Szénné égett a motoros

Halálos baleset történt pénteken 19 óra 30 perc körül a nagykárolyi kerülőúton, Gencs közelében, ahol egy motoros és egy kamion ütközött össze eddig még ismeretlen ok miatt.
Vidék

Nagy a bizonytalanság, és ez most mindenkire kihat

A romániai kormányválság és a világviszonylatban jelentkező gazdasági válság miatt az állampolgárok és az önkormányzatok is hatalmas bizonytalanságban vannak, fogalmazott lapunknak adott nyilatkozatában Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere.
Vidék

Megváltoztathatják az egykori iskolaépületek rendeltetését

Szatmár megyében is több olyan, korábban oktatási célokra használt ingatlan áll üresen, amelyek rendeltetését megváltoztathatják az önkormányzatok egy most elfogadott törvénytervezet értelmében.
Vidék

Minőségi párlatok versenye Kaplonyban

Pálinkaversenyt, illetőleg a pálinka készítéséről, fogyasztásáról szóló estet tartanak Kaplonyban október 30-án, szombaton, az alkalomra minden helybeli pálinkatisztelőt szeretettel várnak.
Vidék

Könnyen áttévedhetünk Ukrajnába

Az Avas-hegység egész vonulatán, Nagytarnától kezdődően a Huta-hágóig végigvezet az román-ukrán zöldhatár — ha arra kirándulunk, pár dologra kiemelten figyelnünk kell, int a hegyimentő-szolgálat.
Vidék

Hálát adtak a termésért Kisbábonyban

Isten gondviselő szeretete egészen kézzelfogható a mindennapokban — és ez különösen igaz az ugocsaiak, még közelebbről a kisbábonyiak életében, akik az elmúlt vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a nyári és őszi bőséges termésért.
Vidék

Érkezik a költségvetés-kiegészítés

A kormány múlt heti költségvetés-kiigazítása nyomán Szatmár megyébe több mint 40 millió lej támogatás érkezik. Az alábbiakban arról kérdeztük a polgármesterek, mire fordítják a kapott összeget.
Vidék

14-szer lőttek utána, nem állt meg

Az avasfelsőfalui határrendészek a közlekedésrendészekkel közösen tervezték Avasfelsőfalu határában ellenőrzés céljából leinteni az Audi típusú luxuskocsit, amely Avasújfalu irányából érkezett, de a sofőr figyelmen kívül hagyta a hatóság jelzéseit.
Vidék

Faültetéssel indult a környezetvédelmi megmozdulás

Elkezdődött hétfőn Sándorhomokon egy nagyszabású környezetvédelmi megmozdulás a Fát ültetni — a jövőbe vetett hit elnevezésű eseménnyel.
Vidék

Jó az idei szőlőtermés, jók lesznek a borok

Az idei nyár változékony volt az időjárás szempontjából, de ez nem volt negatív hatással a szőlőtermesztésre, minőségileg és mennyiségileg is jó a termés. A biotermesztőknek nehezebb dolguk volt, nekik jobban meggyűlt a bajuk az időjárással.