Vidék

Ketten haltak meg az avasújfalui balesetben

Nagyon súlyos baleset történt vasárnap délelőtt, nem sokkal 12 óra előtt Avasújfaluban, a 19-es országúton, ahol egy személyszállító mikrobusz és egy kiskocsi csapódott egymásba frontálisan.
Vidék

Megemlékezés a Diákdombon

Vasárnap a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai, tanárai és a Batizi Református Egyházközség hívei megemlékeznek azokról az ifjakról, akik életüket vesztették a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharcban, amikor a kuruc seregek mellé álltak.
Vidék

Lakóház égett Kissáron és Avasfelsőfaluban is

A konnektorban felejtett vagy hosszú időn keresztül használt elektromos készülékek számtalan tragédiát okoztak már — mint ahogy történt ez pénteken Szatmárnémeti közelében.
Vidék

Fejlődik és szépül Mezőterem

Az elmúlt évek során jelentős fejlődésen ment át Mezőterem község. Tar Miklós polgármester újabb és újabb fejlesztési tervekkel áll elő, és keresi azokra a finanszírozási forrásokat.
Vidék

Ismét csűrt döngölnek Avasújvárosban

Szombaton kora estétől muzsikától, daltól és tánctól lesz hangos az avasújvárosi falumúzeum udvara, ahova idén is mindenkit hívnak-várnak „csűrt döngölni”.
Vidék

Tökfaragó versenyt hirdettek

Október 25-ig várják a jelentkezőket a gencsi Együtt a Jó Dolgokért – Together For Good Things Egyesület tagjai által szervezett tökfaragó versenyre.
Vidék

Felszerelik a kaplonyi tűzoltókat

A kaplonyi önkormányzat önerőből vásárolt egy haszongépjárművet az önkéntes tűzoltók számára, de a katasztrófaelhárítókra vonatkozó további jogszabályok betartásához is igazodnak.
Vidék

Isten, bűneinkkel együtt, utat mutat

Milyen és milyennek kellene lennie a családnak, ennek a legkisebb közösségnek, amely összetartja a gyülekezetet, a nemzetet, a világot, mint sejt a testet? A nagykorúvá lett Ugocsai Presbitertalálkozón járták több szemszögből is körbe a kérdést.
Vidék

A szülők és nagyszülők útján

Az elmúlt hétvégén második alkalommal tartotta meg a Szárazberki Református Egyházközség és a Hármashatár Egyesület közösen az őszi betakarítási tevékenységeket magában foglaló délutánt.
Vidék

Gabonának hazudta a farakományt

Mindenhez kell egy kis fantázia, s ponyvával még az illegális farakományt is álcázni lehet — gondolta az a férfi, aki vasárnap Újnémet közelében vezette utánfutós traktorát, amikor a csendőrség járőregysége ellenőrzés céljából leintette.
Vidék

Kisgyermekestől indultak a zöldhatárnak

A szatmárnémeti és börvelyi határrendészek járőregysége vasárnap 12 óra körül vette észre Óvári közelében azt az első pillantásra háromfősnek tűnő csoportot, amely célirányosan haladt a 300 méterre lévő zöldhatár irányába.
Vidék

Véget értek a Tasnádi Magyar Napok

Idén immár hetedik alkalommal tartották meg a Tasnádi Magyar Napok rendezvénysorozatot, a járványvédelmi szabályok miatt érvényben lévő szigorú intézkedések ellenére is színes műsorkínálat és emlékezetes programok vártak kicsiket és nagyokat.